De mi van akkor, ha ezt a feladatot megfosztjuk minden külsőségtől: vikingek helyett csak barna korongokkal lépünk, festett miniatűr katonák helyett golyókat tologatunk, színes kártyák sorozata helyett öt x-et gyűjtünk össze egy vonalban?
Mert hogy ez az absztrakt játékok világa. A legismertebbek az absztrakt stratégiai játékok, amelyek egyszerű kinézetük és pár mondatos játékszabályuk ellenére komoly mélységekkel rendelkeznek. Olyan variációkkal, amelyek miatt egyes játékok évtizedek óta komoly rajongói tábort tudnak felmutatni, és amelyek miatt tulajdonosaik évtizedek óta rendszeresen előveszik ezeket.
Sokuknak a klasszikus mivoltát az anyaga is megadja. Az Abalone fehér és fekete golyóit is jó kézbe venni, de én most inkább az egyik legidőtlenebb érzést adó anyagról beszélek, a fáról. Hadd idézzek meg most három olyan játékot, amely mind játékélményével, mind megjelenésével már több évtizede rengeteg családot tett rajongójává.
Quarto: a 4-es szám bűvöletében
Vegyünk egy 4x4-es pályát a hozzávaló 16 figurával, amelyek mindegyike 4 jellemzővel rendelkezik (szín, magasság, telítettség és forma). A két játékos közül az győz, aki hamarabb tud egy négyes sort képezni ezekkel a figurákkal, amiben a négy figura mindegyikén legalább az egyik jellemző ugyanaz (azaz vagy mindegyik alacsony, vagy mindegyik kerek stb.).
Hogy szimpla amőbának gondolnánk? Azért ez nem teljesen igaz, hiszen például nincs saját színünk, sötét és világos színű négyessel (quartóval) is nyerhetünk. De az igazi különbség egy megszokott amőbához képest az a csavar, hogy nem mi választjuk ki a következő lerakható figurát, hanem az ellenfél választja ki számunkra…
Vagyis úgy kell a kapott bábut lerakjuk, hogy közben egyszerre szuggeráljuk a táblán lévő félsorokat és a dobozban maradt figurákat. Úgy kell lehelyezzük mindegyiket, hogy a kialakult helyzetben két vagy akár három quarto is kialakítható legyen. Egy idő után viszont pont arra kell figyelnünk, hogy a lerakott bábuval ne hagyjunk túl sok lehetőséget ellenfelünknek, sőt, adott esetben – ha mi nem tudunk quartót csinálni vele – le is zárjunk egy hármast, mert a dobozban maradt bábuk bármelyikét választjuk ki, önelégült vigyort varázsolunk a szemben ülő játékostárs arcára…
Quoridor: elveszni egy kétválaszos kérdésben
Mit tehetnek a játékosok a Quoridorban? Léphetnek a bábujukkal (amelynek a túloldalra kell eljutnia) vagy lerakhatnak egy két területegységnyi szélességű falat. Ezzel meghosszabbítjuk a másik játékos bábujának útvonalát, vagyis nagyobb eséllyel a mi bábunk ér át a túloldalra előbb.
Ha azt hinnénk, hogy ez egyszerű feladat, az első pár játék után rájövünk, hogy a válasz nem egyértelmű. Lépünk vagy építkezünk: fontos taktikai kérdés, ami sarkalatos pontja az elképzelésnek, milyen labirintust építünk a rendelkezésre álló 10 falappal.
Mert valóságos kis labirintus épül játék végére, amelynek mindenképpen kell legyen egy kijárata, bezárni az ellenfél bábuját nem lehet. Vagyis miután elmozdult egy bábu, már csak az a kérdés marad, hogy melyik irányba kezdjük el terelni…
A játéknak az érdekes oldalát Woland világította meg nekem: ahogy leültünk egy partira, az első kör után megtanultam tőle, hogy nem feltétlenül az a jó húzás, ha a másikat ügyesen terelem be egy labirintusba: ennél sokkal többet ér, ha a saját bábunk köré épülő, félkész labirintus egyik kijáratát lezárjuk – ezzel ugyanis az előttünk álló útvonalak közül a rövidebbet nyitva tudjuk hagyni!
A Quoridort tovább színesíti az, hogy akár négy játékossal is játszható.Ilyenkor a plusz két játékos keresztbe közlekedik, azaz a labirintus falai egyszerre állhatnak útjába a szembejövőnek és a keresztbe grasszálóknak. Persze ebben az esetben kevesebb, fejenként 5-5 fal jut csak mindenkinek.
Quixo: a klausztrofób amőba
Amikor Wolanddal leültünk a Quixo mellé, felrántotta a szemöldökét: tényleg amőbázni fogunk? És valóban, a Quixo egy amőbajáték, ahol 5x5-ös területen kell összehozzunk a saját ikonunkból (a hagyományos O és X közül választhatunk) egy ötös sort. Ennek a játéknak nem a kockás papír széle szab határt, egészen más taktikai-stratégiai gondolkodást igényel.
Ugyanis a táblán lévő 25 kocka egyik oldalán van az X, másikon a O, és csak azt a pálya szélén lévő kockát vehetjük el, amelyik üres oldalát mutatja, avagy a saját jelünket. Ha felvettük, akkor úgy kell betoljuk egy másik sor szélén, hogy a keletkezett lukat eltüntessük.
Az üres kockákkal teli táblából hamar eljutunk egy olyanig, amin X-ek és O-k nyüzsögnek. Innentől már nem csak az határolja be a lehetőségeinket, hogy mely kockák viselik a mi jelünket, hanem az is, hogy azzal a kockával aztán melyik sort-oszlopot toljuk meg, amivel esetleg az ellenfél malmára hajtjuk a vizet. Egyszerre fejtörést okozó és szórakoztató, ahogy látjuk a kockákat mozogni, de az elégedett mosoly hamar lehervad az arcunkról, ahogy látjuk, hogy az ellenfél hogyan tolja el a kialakuló sorunkat…
A meglepetés a Quixóban a négyszemélyes változat: ebben az egymással szemben ülő párok dolgoznak össze, és ezt a kooperációt az nehezíti meg, hogy mindegyik kockán van egy pont is. Ha ez a pont nem az éppen sorra kerülő játékos felé néz, hiába figyel rajta a saját X-ük (vagy O-juk), nem veheti le a pályáról… Persze ha a párja kerül sorra, ő felveheti és elforgatva teheti vissza, de ebben az esetben ő lesz az, aki nem fogja tudni mozgatni, ha újra rá kerül a sor.
Senkit ne ijesszen el az „absztrakt” szó!
Hogy mit is nyerünk egy ilyen játékkal? A gondolkodás örömét, 10-15 perces játékidőt, és azt, hogy olyanokat is megnyerhetünk játszótársnak, akik nem szeretik hosszú ideig hallgatni a játékszabályokat. Az viszont garantált, hogy az első gyors játék után minden új játékosnak felugrik a szemöldöke, és rögtön követeli a revánsot…
Ráadásul mindegyik felsorolt játéknak van kisebb, utazáshoz praktikus kiadása, sőt, egy könnyű, műanyag verzió is, amit akár a strandra is kivihetünk. A Quoridorból még gyerekverzió is készült, kisebb pályával, és bábuk helyett kedves egerekkel, akik a saját sajtszeletük felé igyekeznek.
Tibaláj
