Orkok, pókok, démonok
Az Utolsó Erőd alapsztorija az, hogy mi hősök szert tettünk néhány nagyhatalmú ereklyére (ami azt illeti, elloptuk őket egy Rettegett előnévre hallgató gonosz királynőtől). Mire az ránk küldi egy fantasy-világ összes rusnyaságát, akik elől, hát, nem is menekülve, de mondjuk taktikai megfontolásból bevesszük magunkat egy ősi erődbe. Hogy-hogy nem az erőd négy fala körül beomlik a föld. Egy helyen láva csap fel, démonok másznak elő, máshol a tárnákból mindenféle blaszfémikus förmedvények, félig-ember félig pók (rosszabb esetben sem ez – sem az) szörnyek, aztán ott van még a tüskés indás oldal, mint egy elvadult veteményes, ahonnan orkok és goblinok rohamoznak. Végül pedig, hogy a negyedik várfal tövében se lehessen ledőlni az árnyékba, valaki odahordott egy fél temetőt, és a koporsókból zombik, csontvázak és más szimpatikus élőholt harcosok közelítenek.
Mindez a játékban gyönyörű részletgazdag illusztrációkon jelenik meg. A kártyák között, amik az egységeket ábrázolják, nincs két egyforma, és ahogy rájuk nézünk mindjárt meg is értjük, miért nem invitálnánk be őket az erődbe, ha esetleg kopognának. Ami azt illeti az illusztrációk egy része nem kifejezetten kisgyerekbarát, de ez talán a téma és a dobozborító alapján fejthető is.
Hősök lóval, sólyommal …van piac is!
Hőseink, vagyis mi, nem maradunk magunkra a bajban: egyrészt az erőd sem lakatlan – mármint akkor sem lenne az, ha mi nem lennénk ott – van felcser, kocsmáros, zászlófelvonó srácok, akik a falon álló íjászoknak üzennek, stratégák az egyik toronyban, meg kreatív törpék, akiktől robbanóanyagot lehet szerezni, és piac is van, ahol hasznos tárgyakat szerezhetünk, amik segítségével hatékonyabban harcolhatunk egy-egy ellenséges egységgel. Másrészt az egyik karakternek van egy lova, így ő többet mozoghat, a másiknak sólyma, akit elküldhet piacolni, a harmadiknak hangszerei, de végül is mind a nyolc játszható karakternek van, ha nem is segítőtársa, de különleges képessége. Ezek mind nagyon tematikusak és hasznosak, tulajdonképpen ezekre nem kis mértékben támaszkodva lehet túlélni a szörnyek rohamát, ha egyáltalán.
Egyszerű, mint a hajítógép
A játék körökre oszlik, játékosszámtól függetlenül az erődnek mind a négy oldalán lezajlik egy- egy kör, szépen egymás után. Igaz, ha nem ül ott senki, akkor a kör lényegesen gyorsabb, és kevesebb baj tud történni.
Először az adott falszakaszon tolongó szörnyek képességeivel igyekszünk valamit kezdeni, aztán ha túl sok van belőlük (egy falon egyszerre három), akkor azért szenvedünk el valamit, ha pedig van még üres hely, akkor jönnek még.
Majd miután a gonosz erői kiszórakozták magukat – a játékosok pedig még nem vesztették el a játékot – következik az ugyanezen falnál helyetfoglaló játékos. Mozog és akciózik. ez az akció pedig lehet harc, ilyenkor sikerrel ki kell dobni egy szörnykártyán látható megfelelő szimbólumokból kettőt-hármat, vagy egy helyszín akciója, pl. a zászlófelvonás, hogy ugyan, jelezzünk már az íjászoknak, hogy nehezítsék meg az élőholtak dolgát (vagyis másszóval, hogy eggyel kevesebb szimbólum kelljen a legyőzésükhöz).
Sétagalopp a pokolban… nem, nem az
Mivel azonban az akciónk vagy harc, vagy helyszínakció, a szörnyek meg csak jönnek és ha már jönnek, nehezítik a dolgunkat mindenféle aljas képességeikkel, a játék előrehaladtával a hurok egyre csak szorul, és a „melyik ujjamba harapjak?”-nevű klasszikus kooperatív játékos dilemma egyre égetőbb lesz.
Ráadásul a harcnál dobni kell, két kockával. Ez azért is problémás, mert van, hogy egy szörny legyőzéséhez 3-4 szimbólum is szükséges, meg azért is, mert a kockán csak 2 szimbólum felel meg. Szerencsére megannyi lehetőségünk lesz befolyásolni a harc kimenetelét, és drasztikusan csökkenteni a kocka szerepét, pl. a piacról, illetve az ispotályból szerezhetünk különböző tárgyakat, ezek mindegyike elkölthető egy-egy adott szimbólum helyett, aztán ott van a zászlófelvonás, amit fentebb említettem és vannak még más megoldások is. Hogy ne szaporítsam a szót: legutóbb emlékeim szerint egész játék alatt, ha háromszor sikerült azt dobni, amire szükség volt, mégis eljutottunk a hadúrig.
Ha már itt tartunk: A pokolban sem csak úgy, a maguk örömére szaladgálnak fel-alá az ördögök, itt is lesz egy jóindulatú vezető, aki a rémségeket a nyakunkra zavarja, és előbb utóbb fel is bukkan. Hogy pontosan ki az, az majd kiderül, ha odáig jutunk a pakliban, ugyanis a dobozban belőlük is van tíz. Jó szerencsénktől függően kifoghatjuk a Szellemkirálynőt, a Holtak süvöltő urát, vagy akár a Kínzás fődémonját (na, erre a pozícióra milyen lehet egy állásinterjú?)
Utolsó erőnkből
(aki azt hitte, hogy ezt kihagyom, tévedett.)
Megvédelmezni a jószándékú világ utolsó reménységét jelentő erődöt négy horda veszett veszedelemtől nem kis kihívás, ennek megfelelően a játék a normál mód mellett tartalmaz egy könnyítettet is (meg két nehezebbet, ha valaki már elég sokat gyakorolt). Azért ne legyünk meglepődve, ha a játék eltángál az első néhány alkalommal. Egyfelől ez így van rendjén, másfelől jobban is esik utána végre lenyomni a sok rusnyaságot!
Ezzel együtt Az Utolsó Erőd alig ¾ órás, feszes, kooperatív játék, nem különösebben bonyolult játékszabállyal. És noha remek szórakozást nyújthat tapasztalt társasjátékosoknak is, kifejezetten tudom ajánlani bevezető kooperatív társasjáték gyanánt fantasykedvelők számára.
Woland
