Egy rövid bevezető erejéig jegeljük is ezt kérdéskört, és lássuk: miről is szól a CIV!
A cím rögtön három dologra utal. Egyrészt a „Carta Imperia Victoria (kártya, birodalom, győzelem)” szavak rövidítése, ami azt sejteti, hogy egy birodalomépítős kártyajátékról van szó. Másrészt a civilizáció egy lehetséges rövidítése (gémer körökben egészen kézenfekvően az, Sid Meier Civilization című játékára is gyakran hivatkoznak Civ-ként), szóval valamiféle társadalmi fejlődésről is szó lesz. Harmadrészt pedig, ha latin számként tekintünk rá, akkor CIV=104, és láss csodát, pontosan ennyi kártyát találunk a dobozban. :)
A játék, hosszának megfelelően (20-30 perc) rendkívül egyszerű: a kártyákon egy-egy (korszakonként eltérő) illusztrációt látunk, valamint egy ikont, ami azt mutatja, hogy melyik civilizációs területhez (katonaság, vallás, gazdaság, tudomány, kultúra, utópia) tartozik.
A játékban lapokat játszunk ki magunk elé, típusonként egy kupacba. Ha valamiből összegyűlik egy bizonyos mennyiség, az egy állandó képességet biztosít számunkra, ha még több, az pedig a képesség dupláját (pl. dobj el egy lapot helyett dobj el két lapot), ha pedig sikerül összegyűjteni egy terület 7 (2 játékos esetén 8) kártyáját magunk előtt, akkor megnyertük a játékot. Ezen kívül plusz képességet aktiválhatunk azzal, hogy eldobunk egy már korábban kijátszott kártyát.
Stratégia vs. taktika
Egy kis fogalmi tisztázás: a stratégia és a taktika fogalmak sokak fejében keverednek, meg aztán olyan is van, hogy egyiket vagy másikat könnyelműen használjuk kategóriák megnevezésére, akár a köznyelvben, akár a játékok világában. Nézzük, mi is a különbség:
A stratégia (és most az általános értelmezés kedvéért rugaszkodjunk el a szó etimológiájától és katonai vonatkozásaitól) egy hosszú távú cél eléréséhez vezető utat jelent. Azt a tervet, hogy hogyan fogok eljutni A állapotból B-be, milyen módon, milyen lépésekkel stb.
A taktika ezzel szemben adott helyzetre/körülményekre való reagálás. Vagyis a taktika rövid távú.
Társasjátékozásra lefordítva nagyjából arról van szó, hogy ha van stratégiám, akkor a játék elején nagyjából tudom, hogyan fog zajlani a játék – legalábbis a magam részéről –, mire fektetek hangsúlyt, hogyan fogok játszani, mikre koncentrálok. Csakhogy, mivel nem egyedül játszom, a többi játékos ténykedésére is kénytelen leszek reagálni – ez már taktika lesz.
A CIV-ben ez utóbbi valósul meg, bár a játék elején húzott három kártyából (vájt fülűeknek: ezeket lehet draftolni is) nagyjából el tudunk indulni valamelyik civilizációs terület irányába, ami meghatározza majd a játékstílusunkat is. Ha például egy játékos kultúrára épít, és abban élen jár, akkor a saját körében használhatja más játékosok képességeit, így nagy eséllyel mások erősségéből húz majd hasznot – de csak akkor, ha kultúrában ő a legerősebb (igen, jó képesség, de ez a böjtje). Aki katonasággal operál, az mindenekelőtt a kezéből dobhat el egy (később két) lapot, ha pedig a játékterületéről dob, akkor az ellenfeleivel is eldobathat. Persze ha ezt a képességet használja, akkor a katonaság kártyái is fogynak, tehát azokkal nem fog nyerni, vagy lassabban, mintha nem fogyasztaná. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat kell mérlegelnünk a játékban végig.
Szerencsére van értelme tervezni – a szerencsére van értelme tervezni
A különböző területek képességei jók kombinálhatók, így ahonnan egyes hátrányok „elvesznek”, oda majd pótolnak a másik által garantált előnyök. A minél rugalmasabb játékmódhoz minél több területet kell erősítenünk, a győzelemhez viszont egyet kell nagyon gyorsan felduzzasztani – és akkor megint ott vagyunk, hogy mérlegelés: dönteni, hogy mire erősítünk, a rugalmasságra, vagy a gyors és elsöprő győzelemre. Ezt pedig akár a játék elején is megtehetjük. Azzal persze már nehezebb számolni, hogy milyen kultúraterületek lapjaihoz jutunk majd hozzá.
De még ezzel sem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a szerencsének. Az utópia területtel például a dobott lapok közül halászhatunk ki dolgokat, igaz, utópia kártyákat csak a harmadik korszakban kapunk majd, azaz ezen lapok többsége a pakli alsó egyharmadában van (említettem már, hogy a lapok eloszlásával is tudunk kalkulálni?).
Meg aztán ott van a jó öreg „pörgetjük a kezünket” módszer. Ez laikusok számára valami pantomimmutatványnak hangozhat, de nem az. Arról van szó, hogy míg alapvetően körönként egy lapot játszunk ki és egyet húzunk a helyére (tehát egy lap cserélődik a kezünkben a háromból), addig például a katonasággal eldobhatunk további egy vagy két lapot – háromlapos kéz esetén így az összes lapunk cserélődik egy körön belül. Ha pedig a vallást gondozzuk nagy odaadással, akkor akár 5 vagy 7 lapot is a kezünkben tarthatunk, ami megint csak növeli a mozgásterünket. Ha pedig kultúrában vezetünk, és valaki más rendelkezik ezekkel, az egyiket használhatjuk. Szóval ezek a képességek és az okos kombináció azért segíthetnek meglovagolni a szerencse szeszélyes hullámait.
Woland
