Ebbe a világba kalauzol el minket a Cultistorm is, egy kooperatív stratégiai társasjáték, amiben az a cél, hogy megmentsétek a világot – mielőtt a Mérhetetlen Vének ideérkeznek.
Nyomok a sötétben
„Az elmúlt pár éjszaka fura társaságokat pillantott meg az ablakából. Először csak éjszakázó huligánoknak nézte, de csendben vonultak, és fura csuhákat viseltek.
– Valami itt nincs rendjén – gondolta…”
A Cultistormban nyomozókat alakítotok, akik felfigyeltek a kultista-aktivitásra, és meg akarják akadályozni, hogy Mérhetetlen Véneket idézzenek erre a világra. Veszélyes feladatra vállalkoztok, hiszen a kultisták nem ismernek félelmet, és bármit megtesznek azért, hogy titeket az őrületbe kergessenek – és végül elérjék céljaikat. Komoly együttműködésre lesz szükségetek, hogy felül tudjatok rajtuk kerekedni, és a mágikus szimbólumokat kell használnotok, és le kell pecsételjétek azt az öt kaput, ami másik dimenziókból nyílik a világotokra. Különböző képességek, tárgyak, helyszínek állnak a segítségetekre, azonban a legnagyobb támogatást mindig egymástól fogjátok a játék során kapni.
Ellenségekkel körülvéve
„Követte őket egy elhagyatott sikátorig, ahol egy furcsa rituálét pillantott meg. Az egyik épületre fel volt festve egy szimbólum. Talán egy bolygómintát ábrázolt.
– De mire készülhetnek? Mit jelent az a szimbólum? – Közelebb akart lépni, de egyszercsak egy halk puffanás, és minden elsötétült…”
A Cultistormban a kooperáció a legfontosabb, hiszen azon kívül, hogy csak együtt győzhettek, a nyomozók fázisában sokszor egymagadban nem leszel képes legyűrni egy-egy kultistát. Így bizony egymásra vagytok utalva, hogy folyamatosan segítsétek egymást különböző akciókkal, szimbólumokkal. A játék mechanikája arra épül, hogy a kezünkben lévő kártyákból ki kell játszanunk ugyanolyan szimbólumokat, mint amilyenekkel az a kultista rendelkezik, akivel harcban álltok. A játékosok kártyáin kétféle információ van: az egyik a szimbólum, amit a játékos csak magának játszhat ki, míg a másik a támogatás, amit pedig csak valamelyik csapattársának mehet, hogy ezzel segítse őt. Minél jobban kombinálgatjátok a kártyáitokat és támogatásaitokat, annál több kultistával tudtok végezni az adott fordulóban.
Ősi hatalom és más dimenziók
„Hideg és vizes volt a beton. A ruhája teljesen elázott, és érezte, ahogy a hideg pamut teljesen ráragad a testére. Kinyitotta a szemét. Még mindig tart az éjszaka. Megpróbál felkelni, majd hirtelen meglátja a mellette fekvő testet. Embernek már nem nevezhető, sebhelyes arcú torzszülött, tele sebekkel. Halottnak tűnik…”
Miután szembeszálltatok a kultistákkal, vagy jutalomban vagy őrületben lehet részetek. Ha legyőzitek őt, akkor kaptok egy, a kultista kártyáján feltüntetett trófeát, amire a későbbiekben nagy szükségetek lesz. A Cultistormban a kártyák változatossága után, talán a trófeáknak van a második legnagyobb haszna, ugyanis kezdve azzal, hogy ezeket kell felhasználni, hogy kapukat tudjatok lepecsételni, tudtok velük harcolni bizonyos esetekben, valamint kellenek a játékosok karaktereinek a fejlődéséhez. És, hogy ne is legyen egyszerű, kell is, hogy ezek mindegyikével foglalkozzatok, ugyanis a kapuk lepecsételése komolyabb feladat, minthogy csak összeszedjetek pár trófeát. Szükségetek lesz Ősi tudásra, amit csak karakterfejlődéssel tudtok megszerezni, illetve még oda is kell mennetek, és le kell győznötök az ott lévő kultistákat, mielőtt megőrjítenének titeket.
A gonosz árnyéka
„Hangokat hallott a távolból. Emberi segítségkérésnek hangzott. Megpróbált felkelni, hogy odamenjen. Nagy nehezen sikerült is, közben oldalra nézett a földön fekvő kultistára. Még mindig mozdulatlan volt. Elindult előre, lépett két lépést, majd egy halk suttogást hallott maga mögül. Megfordult és ott állt mögötte két kultista. Kiáltani akart, de már nem volt ideje…”
Mi az igazán nehéz ebben a játékban? „Ugyan már, kooperatív, csak kultistákat kell ölni…” – hangzik el a naiv mondat, azonban a játék egyik szépsége, hogy hogyan reagál a játék arra, ahogy ti erősödtök a játék folyamán. Például bármikor megtanultok egy új képességet, a játékban is végre kell hajtani egy, kettő vagy három akciót, ami sajnos nem túl jó dolog. Minden körben jelennek meg kultisták, és mozog az úgynevezett terrorjelző, ami feltölti azokat a terrorkártyáknak, amik nagyon kellemetlen meglepetésekkel fogadnak majd titeket, ha felfordulnak. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg akció, ami nektek előnyt kovácsol, utána ad valami akciót az ellenfélnek is. És végül persze ott vannak a Mérhetetlen Vének is, akik megpróbálhatják elérni a világunkat, és a dimenzió kaput még azelőtt be kell zárni, hogy ez megtörténne.
A Cultistorm magával visz titeket ebbe a sötét Lovecraft-i világba, ahol csak egymásra számíthattok. Kettőtől öt főig játszható, és a játékideje körülbelül kettő óra. Minden forduló 6 fázisra van osztva, amelyek mindegyikében a kultisták is és a nyomozók is végrehajtják az akcióikat. A játék lényegi része, a nyomozók fázisa valós időben történik, ahol kitervelitek, hogyan is akadályozzátok meg a kultisták gonosz terveit. Készen álltok szembeszállni velük, és megmenteni a világot? Vagy netán az őrület vár rátok? Derítsétek ki a Cultistormban!
Joni