A történet nem a játék megjelenésénél kezdődik. Tavaly Essenben az eredeti kiadó egy zártkörű bulin mutatta be, mint prototípust. Én kicsit későn érkeztem, így már pont nem tudtam kipróbálni, csak a kollégák utolsó dobásait – nem, nem úgy – nézhettem. Mindenki el volt ájulva tőle. Azonnal eldőlt, hogy ez a játék kell itthon – ezt kiadjuk. Én meg csak hallgattam, hogy mekkora királyság, meg volt néhány képi emlékem. Mióta bejelentettük, szerintem én ott voltam azok között, akik a legjobban izgultak, hogy milyen lesz.
A dobozról, mert megérdemli
Röviden:
Minden fitten áll a helyén, lehet rázogatni, forgatni a dobozt. A játék előkészítése 3-4 perc, és az elpakolás is maximum tíz.
Hosszan:
Igen, a doboz, de főleg az insert: az a műanyag belső, amibe a játékelemek így-úgy beleillenek, és egész jól elvannak, ha az ember nem állítja a dobozt az élére vagy sétáltatja pár métert egy táskában. Nem így a Dice Forge-nál! Kipróbáltam. Miután összepakoltam (zipes nejlontasak használata nélkül), megpörgettem és összeráztam párszor. Gyönyörűen egyben marad, 4 rendkívül apró jelző volt, amiből egy kicsúszott – na, ezekhez mellékeltek egy kis zipet.
A játék kipakolása, ha ügyesen raktuk el, percek alatt megvan. Kockafejlesztésről lévén szó, a kockáinkra új oldalakat fogunk kovácsolni – ezek a kockaoldalak egy lapra vannak rendezve éééés igen, tároláskor sem kell szétszedni, kipakoláskor meg szortírozni őket: a lap egy papírtasakba kerül, amit legumizunk, és a cucc meg sem mozdul benne. A kipakolási időt meg is spóroltuk. Sőt! Vannak olyan elemek, táblakiegészítések, jelzők, amiket játék közben lehet megszerezni, ezek maradnak a dobozban, de úgy, hogy miután visszaraktuk rá a kockaoldalas lapot, akkor is hozzájuk lehet férni: a doboz a kipakolt játék része – egy részt ki sem pakolunk, mégis ott van. Apróság, de kényelmes és végtelenül jópofa megoldás.
Játékszabály röviden – hosszan nem is lehet
A játékszabály két oldal – a kipakolás szintén kettő, hatalmas ábrákkal. Röviden összefoglalom:
Minden egyes játékos körének elején az összes játékos egyszerre dob mindkét kockájával (két kocka: isteni áldás), majd az aktív játékos aktiválhatja a kártyáit, választhat egyet két akció közül, majd ha akar, befizet két napszilánkot és végrehajt még egy akciót. Aztán a következő játékos köre kezdődik, mindenki dob.
A dobás eredménye vagy győzelmi pont, vagy a három erőforrás egyike: arany, napkristály vagy holdkristály – ritkábban valami speciális trükk, de azokkal is pontot vagy erőforrást szerzünk. Ezeket jelezzük a táblánkon.
A két választható akció egyike, hogy áldozunk az isteneknek, akik cserébe „megáldanak”, ez annyit tesz, hogy aranyból új oldalakat vásárolunk, és azokat „felkovácsoljuk” a kockánkra – lepattintjuk a régi oldalt, és fel az újat. A másik akció a hőstett végrehajtása: kinézünk egy szigetet, odareptetjük a bábunkat, befizetjük a szigeten található valamelyik kártya árát (holdszilánkból vagy napszilánkból), és elvesszük a lapot. A szigeten egy bábu fér el, ha már volt ott valaki, azt kiszorítjuk onnan, cserébe kap egy isteni áldást (két kockával dob).
Ki mindenki a maga szerencséjének a kovácsa?
Társasjátékos körökben, főleg a partijátékokon túl a szerencsefaktor nagyon kényes kérdés. Kábé: 1. politika; 2. vallás; 3. valaki a szerencse miatt nyert-e. Egy olyan játékban, ahol körről körre kockával dobunk, aztán mindent abból kell kihozni, amit összedobáltunk magunknak, nyilván nem kérdés, hogy erő lesz a szerencsefaktor. De, és ez a lényeg: a kockákat magunknak variáljuk, a matematikai valószínűségét a dobás eredményeinekbefolyásolni tudjuk, plusz, ha mindig a lehető legrosszabbat dobjuk ki, akkor is lesz ahhoz elég aranyunk, hogy variáljuk a kockát, ergo tovább csökkentsük a rossz dobás esélyét.
Ebben a játékban a szerencse olyan, mint a hullám: ha ügyesen fejlesztgetjük a kockáinkat, meg tudjuk lovagolni, és nem sodor el. Volt olyan játék, amikor az egyik játékostársam folyamatosan pecheseket dobott, de okosan játszott, és így is egész jó pontszámot ért el. Ettől függetlenül a szerencsefaktor jelen van – aki nem bírja elviselni, az nem fogja szeretni ezt a játékot. Aki tudja kezelni, az szerintem nagyon is szeretni fogja.
És itt jön az a kérdés, hogy lehet-e ez a játék stratégiai. A válasz annyira egyértelmű igen, hogy azért páran agyon is csapnának. Ekkora szerencsefaktor mellett mire lehet előre számolni? Nos, rengeteg méregerős, halomnyi ponttal kecsegtető kombinációra, amit csak x körön keresztül lehet felépíteni. Az pedig, hogy milyen kombókat nézünk ki, csak rajtunk múlik, mert nemhogy – legalábbis az eddig lejátszott játékok alapján – egyedüli üdvözítő út nincs, de még stílus sem. Merthogy többféleképpen nekifuthatunk: be lehet zsebelni a nagy értékű győzelmipont-oldalakat, meg a szorzókat, és elsődlegesen győzelmi pontokat dobálni.
Rá lehet menni a pénzre, kalapácsokkal 25 pontokat kaszálni két-két és fél körök alatt – emellé mondjuk valamit kiegészítésnek érdemes azért csinálni. Vagy röpködni a szigetekre, a megszerzett kártyák többségének állandó a hatása, ebbe a szerencse sem tud beleszólni, illetve rá lehet menni a „buta lapokra”. Ezek azok, amik nem adnak semmilyen bónuszt, csak egy nagy adag győzelmi pontot és így tovább. Meg persze vannak nagyon ügyes kombinációk, amiket érdemes megszerezni, két megfelelő kártyát meg egy-két megfelelően megválasztott kockaoldal együtt csodákra képes… A komolyabb kombinációk felépítése 3-4 forduló is lehet (az összesen 9-10 fordulóból), így egy új játék alkalmával mindig meg lesz a motiváció, hogy kipróbáljunk valami újat vagy fejlesszük a régebbit. Ráadásul a megszerezhető lapok döntő része lecserélhető, így új kombinációs lehetőségek nyílnak meg, az újrajátszhatóságot ezzel is növelve.
A(z) (f)áradozás vége
Négy játékossal max. egy óra, kettővel fél óra alatt is lemegy – jöhet a visszavágó –, a pakolás nem idő, szóval nem egy hosszú játékról beszélgetünk. Az egyszerű szabályok olyan lehetőségekkel párosulnak, amik miatt a Dice Forge családi játéknak is, gémereknek is ideális.
Woland
