De valami változott, és ez nem csak a díszlet. Az Azután összetettebb, és hangulatában kicsit komolyabb is, mint az elődei.
Mi van a dobozban? Egy kisebb doboz!
Valójában hét, és laposak. Amikor kinyitjuk a dobozt, azonnal egy kis instrukció fogad, hogy mit kezdjünk a beltartalommal. Két mozdulattal meghajtunk pár pofás kis dobozt, és elosztogatunk pár lapot, közben már meg is ismerkedünk a játszható karakterekkel. Aztán ott van két zacskóban egy nagy rakás mini (nem is olyan nagyon minik, Kormos, a macska figuráját egy kézzel el sem lehet takarni), és valami máris szembe tűnhet: A figurák be vannak mosva! Anélkül, hogy belemerülnénk a figurafestés apró fortélyainak hosszas ecsetelésébe: a bemosás az, amikor a figurára felvisznek egy olyan festéket, ami a felületén nem marad meg, viszont befolyik minden résbe, így kiemeli az árnyékokat, hajlatokat, a figura részleteit. Apróság, de sokkal izgalmasabbá és élőbbé teszi a figurákat – ebben valahogy előre is vetíti, mitől lesz tényleg annyira jó élmény ezzel a játékkal játszani.
Egerek és emberek - vagyis utóbbiak helyett egy füstölgő város romjai
A történet onnan indul, hogy rágcsáló hőseink (Racsni, a hörcsög, Teo, a kisegér, Morci a tengerimalac és Illa, a nem annyira kicsike egér, mint Teo) hosszú kiképzés után elindulnak első küldetésükre, leginkább élelemért. Már a bevezetőben hallunk ezt-azt a sorscsapásról, aztán ahogy járjuk a várost - mármint azt, ami maradt belőle – fel-felvillannak jelenetek a város utolsó perceiből. Bár semmi egészen konkrétat nem tudunk meg, a roncsok, a villanás, amiben minden ember eltűnt, adhatnak némi kapaszkodót, és aki látott már poszt-apokaliptikus filmet, annak azért lehetnek elképzelései, hogy nagyjából mi történt. Innen nézve persze mindegy is. Az emberek világának maradványa csak díszlet, a főszereplők az apró állatok, akik itt igyekeznek túlélni. Egy kérdés merül csak fel a témában:
Most akkor felnőtteknek vagy gyerekeknek szól a játék?
Ha a dobozra pillantunk, ott bizony 14+-os korhatár virít, míg az Egerek és varázslókon meg a Plüssmeséken 7+ szerepelt. Rádupláztak. Bizony, az Azután felnőttknek való játék, de olyan felnőtteknek szól, akik nem rettennek vissza a perspektívaváltástól, az aranyos kisállatoktól, vagy az ő szemükben hatalmasnak tűnő macskáktól és patkányoktól.
Az emberek eltűntek, mégsem vagyunk egyedül
Az Azután kooperatív játék, egy csapatban vagyunk, mi játékosok, együtt küzdünk, de nem csak egymásért vagyunk felelősek. Ott a kolónia, más túlélők, akik veszélyben vannak, és akiknek élelem kell. Bármit csinálunk, bármerre járunk, erről sosem fogunk megfeledkezni - már csak azért sem, mert lesz néhány mutatónk, ami a kolónia készleteire, lakosságára és közérzetére vonatkozik. Ez utóbbi kettőből egyébként bármelyik nullára esik, azonnal elvesztettük a kampányt. Nem az adott játékot, az egész kampányt.
Aki játszott már a szerző más játékával, annak nyilván az sem újdonság, hogy ez egy kampányjáték. Az viszont, hogy van egy kolónia, amiről gondoskodnunk kell, miközben amúgy épp vásárra visszük szőrös kis bőrünket, már egészen biztosan az. Ráadásul minél tovább vagyunk távol a fent említett vidám vásáron, annál nagyobb bajok tudnak odahaza történni. Persze ha ügyesek vagyunk, a kolóniát fel tudjuk szerelni ezzel-azzal, hogy kevésbé legyenek veszélyben, de ahhoz is erőforrások kellenek, amit a magunk küldetésének teljesítése mellett kell megszerezni, pedig kihívás abban amúgy is lenne elég.
Az elődökhöz képest különbség az is, hogy a kampányon nem úgy megyünk végig, hogy balról jobbra haladunk a könyvben, de nem ám!
Kapunk egy térképet, meg néhány küldetéskártyát. A kolóniát a térkép bal felső sarkában látjuk. Minden játékalkalommal innen fogunk indulni. Választunk egy főküldetést (meg egy mellékküldetést is, csak hogy ne legyen túl könnyű dolgunk), annak a kártyáján látszik, hová kell eljutnunk, így indulunk útnak. A térképen látjuk, hová kell lapozni a könyvben, oda lapozunk. Aztán vagy a könyv irányít tovább, vagy a térkép. Persze nem úgy van, hogy csak úgy odalapozunk a helyre, ahol a küldetésünk szerint dolgunk van, oda el is kell jutni, méghozzá lehetőleg egy darabban.
Eleinte gyalog tudunk csak menni, ami messze nem veszélytelen. Útközben patkányokkal, gekkókkal, csótányokkal és más kellemetlen - arról nem is beszélve, hogy ellenséges - népekkel találjuk szembe magunkat. Ha van már valami jó kis járművünk, amivel száguldhatunk, akkor sem leszünk ám békén hagyva, úgyhogy lehet majd autós üldözésekre is számítani, és akkor még mindig nem jártunk a végzet csatornájának nevezett szimpatikus helyen…
Szóval az utazás a küldetések része lesz, és eközben sem fogunk egy percet sem unatkozni.
Elpusztult világ még nem volt ennyire élettel teli
Az Azutánról sok szépet el lehet mondani, ideértve az innovatív kártyahasználatot, a gyönyörű grafikát, és a hangulatos szövegeket, amik át- meg átszövik a történetet, de ami a legmagávalragadóbb az egészben az az, hogy a bejárható világ minden szeglete él. Minden mozog, zajong, közelít. A játék gondoskodik róla, hogy rágcsálókként egyetlen pillanatra se feledkezhessünk meg akár csak a méreteinkről. Persze azt nagy vonalakban el tudja képzelni az ember, hogy a macska nagynak tűnik, a csótány a derekunkig ér, vagy hogy kihívás felkapaszkodni egy szekrény harmadik polcára, de mindezek a játékban elképesztő plasztikussággal vannak megjelenítve. Elcipelni egy zacskó chipset A-ból B-be nem kis kihívás: akkorák vagyunk, mint annak a zacskónak a negyede (Teó meg, mint a nyolcada) vannak köztünk picik, akiket a patkányok már hatalmas termetükkel is megrémítenek, és vannak nagyobb darabok, akik persze nem férnek be ugyanazon a résen, egy csábító kukába, mint az apróbb termetű többiek.
Amikor felfedezünk egy új oldalt, gyakorlatilag lépésről lépésre olvashatjuk, hogy mi történik ott épp. És ha egy cukroszacskó csörög, az nem “á, csak a macska”, hanem “ajjaj, csótányok, akik a derekunkig érnek”. Eleve a “macska” és a “csak” nem fog egy mondatban szerepelni, amíg ezt a játékot játsszuk, hacsak nem a “csak ezt éljük túl”-kontextusban.
Persze mit ér egy kaland, ha nem leselkedik közben ránk igazi veszély. Hát itt fog. De pont ezért éri meg belevágni!
Woland
