Mert – olvasómnak biztos nem meglepetés – rengeteg zseniális játék áll rendelkezésre nekik is. Javarészük kifejezetten két főre lett kialakítva, de vannak olyanok is, amelyek két fővel IS játszhatóak, sőt, két fővel akár még élvezetesebbek is.
Kifejezetten kétfőre kreált kihívások
Elsőnek itt van egy klasszikus kétfős játék, a nyomozós-deduktív Mr. Jack. Nyolc figura mozog London egyik negyedében, és hogy miért csak két játékos mozgathatja őket? Mert egyikük a Hasfelmetsző, aki a nyolc figura között rejtezik, de mindegyiket mozgathatja, míg a másikuk a Scotland Yard feje – aki ugyanúgy bármelyik figurát mozgathatja. Gázlámpák fényébe vagy éppen egy árnyékos utcába, hogy körönként újabb és újabb figurát lehessen kizárni a gyanúsítottak közül.
A törvény képviselői és bűnözők csapnak össze a Bang! A párbaj-ban is, de itt a rejtőzködés és nyomozás helyett már a tettek mezejére léphetünk: az alapjátékban megszokott lövöldözés zajlik éppen. Rejtett szereplők persze nincsenek, egyértelmű, hogy melyik kétfős csapat melyik oldalon küzd, tehát nincs más dolgotok, mint felszerelkezni, lőni, kitérni, megsebesülni, hátravonulni, gyógyulni, satöbbi – míg valamelyik csapat utolsó tagja fűbe nem harap…
Bár fosztogató északiak a főszereplői, mégis sokkal békésebb a Vikingdoms. A két játékos ugyanis két csapatot irányít szigethódító turnéjukon, és a játék gerincét alkotó, a sakk alaplépéseit fölhasználó párharc csak arra irányul, ki választ először az aznapi zsákmányból… Fontos lehet az elsőség, mert nem csak aranyhoz, kikötőkhöz, erődökhöz juthatunk, de foglyot is ejthetünk – csak hogy a következő párharc előtt az ellenfélnek kevesebb figurája legyen!
És most a történelmi múltból lépjünk a jelenbe: a Hacker játszma tétje nem más, mint elsőként megfertőzni a világháló egyik szerverét, tengelyét – vagy ellehetetleníteni az ellenfelet! 9 szerverre kell a kódkártyák segítségével víruskockákat küldeni, és az ellenfél lépéseit kiszámolni. A két kódkártyából ugyanis, ami a kiszemelt szervert meghatározza, egy mindig látszik: az utoljára kijátszott kártya!
És végül az időtlen párharcok játékai. A Pylos Mini-ben mindkét játékosnak ugyanannyi golyó áll rendelkezésre, és együtt építenek egy piramist belőlük – ami nem azt jelenti, hogy közös a cél! Az ugyanis az, hogy a saját színű golyójukat rakják fel a piramis tetejére. Hogy hol ebben a kihívás? Ott, hogy ha elérjük, hogy a saját golyóinkat egy négyzetbe rendezve tudjuk lerakni, akkor visszavehetünk egy vagy két golyónkat, így lépéselőnybe juthatunk az ellenféllel szemben.
A Quixo Mini egy érdekes verziója az amőbának és a tili-toli játékoknak. Mindkét játékos azzal kezdi körét, hogy elvesz a játéktér széléről egy üres tetejű kockát, és a saját szimbólumára fordítva betolja egy másik sorba. Így folyamatosan változnak az oszlopok és sorok, és ügyesen kell kombinálni, hogy összejöjjön öt karika (vagy x) egy vonalban.
Könnyed kikapcsolódás, kacagtató keresgélés
Akik az egészen könnyed játékélményt keresik, azoknak ajánlott a Timeline-sorozat. Legyen az akár az Általános ismeretek, akár a Zene és mozi témakör, a feladatunk egyszerű: megtippelni, hogy a kezünkben lévő kártyák időrendi sorrendben az asztal közepén lévő kártyák előtt vagy után történtek meg. Vagy akár a szaporodó kártyasor lapjai között valahol… Érezzük a döntés súlyát: melyik lapot válasszuk, és azt vajon hová tegyük: a IX. szimfónia vagy az instant kávé feltalálása után, de a Ponyvaregény előtt? Egy helyére csúsztatott kártya, és máris jöhet a megkönnyebbült nevetés!
Ha szeretitek a keresztrejtvényt vagy a barkóbát, akkor a Concept a ti játékotok! Bár nagyobb társaságokra lett kitalálva, és a játékszabály 4 főtől ajánlja, de egy páros kérdezz-felelekre is kitűnően alkalmas! A tábla színes ikonjaival magyarázhatod el a másiknak, mire is gondoltál: kitalált személy, aki egy filmben meghal, és valami hajóhoz van köze… Csak nem DiCaprio a Titanic-ban?
Körmönfont konkurens, kitervelt konfliktusok
Bár a stratégiai játékokat általában 3-4 főre tervezik, de jó pár olyan játék van, amelyet ketten játszva még nagyobb mélységeket élhetünk meg! Rögtön első helyen a Queendomino-t említeném, amelyben dominószerű lapokból építhetünk királyságot. Vajh’ kinek lesz értékesebb az 5x5-ös területen megbújó domíniuma, kinek lesznek értékesebb búzamező, erdői – és városai, amelyben olyan épületeket húzhatunk fel, amelyek még értékesebbé teszik egyes területeinket… Csakhogy az építkezéshez pénz kell, ezért kiküldjük lovagjainkat, hogy beszedjék az adót. És hogy még mire lehet elkölteni a pénzt? Például le lehet vele fizetni a sárkányt, hogy egy-egy épületet felgyújtson a piacról!
Lassan építjük és fejlesztjük birodalmunkat a CIV: Carta Impera Victoria-ban is. Hogy katonaságunkat erősítjük, vagy vallásunkat, a kijátszott lapoktól függ. És hogy azon a területen hány lapot tudunk kijátszani, attól függ, milyen hatásokat tudunk érvényesíteni: lapokat eldobatni ellenfelünktől, vagy csak több lapot húzni… Akinek sikerül egy területen 7 lapot kijátszania, vagy a játék végén több területen van többsége, megnyeri a játékot!
De bújhatunk hírneves civilizációk uralkodójának bőrébe, hogy gazdálkodjunk annak erőforrásaival, ha a Birodalmi telepeseket választjuk! Húzott lapjainkat megépíthetjük, hogy újabb erőforrásokkal gazdagodjunk, aztán leromboljuk őket, hogy birodalmunk védett oldalán értékesebb épületeket húzhassunk fel. Vagy akár termelhetünk fegyvereket is, hogy ellenfelünk épületeit lerombolva juthassunk nyersanyagokhoz – amelyekből aztán újabb kártyákat játszhatunk ki.
Szeretnél te is az istenek sorai közé lépni? Nincs más hátra, mint ügyesen formálni kalandjaidat – és kockáidat! A Dice Forge – A sors kovácsai egy fél órás kaland, amelyben elég aranyhoz jutva lecserélheted dobókockáid oldalait, hogy még több aranyhoz juthass, vagy égi kristályokhoz, amelyekkel kalandkártyákhoz juthatsz. Ezek segítségével tovább alakíthatod szerencsédet, gyűlő bevételeidet sokféleképpen felhasználva – ezzel közelebb kerülve a győzelemhez, és az istenek asztalához!
Kevésbé hangzik kalandosnak a fák lassú harca – pedig izgalmas döntéseket kell hoznunk a Photosynthesis-ben! Hova ültessük az erdei tisztás szélén első fáinkat, hogy a lehető legtöbb fényt gyűjtsük velük, és hogy növekedésre vagy terjeszkedésre költjük-e ezeket a pontokat? Kemény dió, mert ha nem növekedünk, a többi fa (még a sajátjaink is) árnyékot vethetnek ránk, ahogy a nap forog… De ha nem terjeszkedünk, az értékesebb területeken az ellenfél fogja fáit növeszteni.
Közös kalandok konfliktuskerülőknek
Persze arra is van recept, ha szerettek együtt játszani, de nem akarjátok bebizonyítani, melyikőtök a jobb. Az együtt átélt kalandok még erősebbek, ha közösen, egymást (ki)segítve kell helytállnotok!
Helytállnotok, például Sherlock Holmes-szal szemben! A mesterdetektív már számtalanszor bizonyított – most rajtatok a sor, hogy bizonyítsátok, a nyomokaiba tudtok lépni. A Beyond Baker Street – Sherlock Holmes árnyékában egy különleges játék, amelyben a játékosoknak három paklit kell építeniük, ugyanolyan színű kártyákból, egy pontos értékhatárig, de közben nem nézhetik meg a kezükbe kapott kártyákat… Ellenben játékostársaik (pardon: ez esetben társuk) segíthetnek nekik, melyik kártyái pompáznak egy színben, vagy hordoznak egy bizonyos értéket.
Ennél szövevényesebb a feladat szabadulószobás játékainkban. Hátborzongató rejtélyeket kell kinyomozzunk, összefüggéseket és hasznos tárgyakat találjunk, és szorongatott helyzetből kiszabadulnunk – például dr. Gravely fondorlatoson kitervelt fogságából a hírneves Foxcrest szanatóriumból! Ha elakadtatok az Escape the Room - A szanatórium rejtélye c. játékban, a játék honlapján kaphattok segítséget, sőt: a századfordulós hangulatot emelhetitek korabeli zenékkel és képi illusztrációkkal.
Az Unlock! - Szabadulós kalandok már háromszorozza a tétet: három kaland egy dobozban! Sikerül-e kijutnotok a gonosz Noside professzor fogságából, megtalálnotok a New York-i metróhálózat labirintusában Dr. Hoffmann szérumának receptjét és elmenekülnötök Archibald Goorse szigetéről? A forradalmi módon rejtett információkat nem könnyű megtalálni és összekapcsolni, de az ingyen letölthető applikáció nem csak az időmérésben segít, és nem csak a kódok helyességét erősíti meg, de felfed észre nem vett utalásokat is!
Kétségtelen konklúzió
Látható tehát, hogy nem kevés játék szolgálhat egy a párotokkal eltöltött este/délután/hétvége színesítésére. És ezt a válogatást még játékok hosszú sorával meg lehetne toldani… de legyen az idei évre ennyi elég.
Tibaláj