De mi, társasjátékosok tudjuk, hogy bár táncolni jó, koccintani jól esik, azért egy jó kis társasjáték-parti is fel tud minket pörgetni, ki tud kapcsolni – és persze lazán el tudunk játszani éjfélig. Jja. És tovább is.
Szóval jó, vegyük sorjába azokat a játékokat, amelyet szívesen veszünk elő, ha a barátainkkal*, családunkkal szeretnénk játszani, míg be nem üt az újév.
* Természetesen szigorúan max. tízen, khm.
Nyitásnak könnyed és gyors
Mivel is kezdjük – pláne, ha olyanok vannak közöttünk, akik kevésbé mozognak otthonosan a társasjátékok világában, emiatt esetleg fenntartásaik vannak, vagy fintorogva fogadják azt, ha egy vaskosabb, másfél-két órás stratégiai játékot tolunk az orra alá (á, nem saját életből hozott példa…)?
A legegyszerűbb a legszórakoztatóbb: vegyük elő kedvenc gyorsasági játékainkat, amelyeket fél-másfél perc szabálymagyarázat után már ki is lehet próbálni. A legismertebb „no szabálymagyarázatidő – maximum élvezet” játék a Dobble, amely most már olyan sokféle kiadást élt meg, hogy nincs baráti kör, háztartás, ami nem találná meg a kedvencét közötte – Harry Potteres, Jégvarázsos, Star Wars-os, Bogyó és Babócás… De a legismertebb sárga-lila doboz is bőven elég, hogy még a szkeptikusokat is azonnal meggyőzze. Hiszen a feladat egyszerű(nek tűnik): megtalálni az egyetlen figurát, ami mindkét kerek lapon rajta van. Hullámokban érzi azt az ember, hogy működik a figyelme, és láncban találja az egyezést, aztán rátör a receptív vakság, és kínlódva-röhögve figyeli, ahogy a többiek az orra elől viszik el a lapokat.
A Cica, pizza, taco, gida, sajt egészen más módon nevetteti meg az embert: ez is a figyelmünket teszi próbára. Ahogy a mondóka-szerű cím szavait soroljuk egymás után, egy-egy kártya felcsapása közben, arra kell koncentrálnunk, hogy ugyanaz a kép van-e a kártyán, amit kimondunk, mert ebben az esetben minél gyorsabban le kell csapni a középen növekvő büntipaklira. Vagy ha egy speciális állat-lapka fordul meg épp, azonnal kapcsolnunk kell, a mellünket kell-e döngetnünk gorillamódra, vagy a narvál szarvát kell a fejünk tetején megalkossuk – mielőtt lecsapnánk…
De ha gyorsasági-logikai játék, akkor mindenképpen meg kell említsük a dobozonként 8 típusú feladványt tartalmazó Cortex-családot, amelyből a legújabb, a Cortex 3 már nem tapogatós, hanem szagolható lapokat tartalmaz – ezeket a játékosoknak vakon kell beazonosítani, csupán az illatanyag alapján. Vagy a Gobbit, a tápláléklánc logikai sebesség-játéka, amelyben kígyónak kaméleonra, kaméleonnak moszkítóra kell lecsapnia – ha azonos színűek!
Egymásra hangolva, hangolódva – na és az asszociációs játékok!
Hihetetlen gyorsan el lehet magyarázni a The Mind – Érezz rá! szabályát is… még ha utána hitetlen csend követi is azt. Viszont azt már nem lehet elmondani róla, hogy pár perc alatt lezajlik egy játék. Mert ha a társaság ráharap, onnan újra és újra meg fogják próbálni a kezükben levő lapokból a közös, növekvő értékű sorozatot, paklit megépíteni – mindennemű kommunikáció nélkül!
Ugyancsak hamar eltanulható a Concept használata is – bár a rutinnal már nagyon összetett feladványokat is el lehet magyarázni. Magyarázni – a játékban ugyanis a táblán rengeget színes ikon (fiú-lány, öreg-fiatal, lassú-gyors, halmazállapotok, színek, stb.) van, amelyeket 1-1 színes kocka megjelölésével adhatunk hozzá a magyarázathoz. Kicsi, fekete és sárga, repül – mi lehet az? Rigó?! Ja, hogy hat lába van? Akkor darázs!
A Dixit Odyssey-ben már érdekesebb a feladat. Itt ugyanis a titokban kiválasztott kártyánkról mondott történet vagy mottó nem szabad teljesen egyértelmű legyen, vagyis nem járunk jól, ha mindenki kitalálja, melyik képről szól. De az se, ha senki sem jön rá. Ráadásul a mese hallatán minden játékos betehet egyet a megkevert lapok közé, amelyre hajaz a mesemondó története – így gyűjthet mindenki pontot egy fordulóban, még ha nem is találja el, melyik volt az első kártya.
A segítség és a megtévesztés játéka az Álmodj velem! is. Ebben az aktív játékost nem mesélőnek hívják – és nem is aktív. Kap egy alvómaszkot, és a sötétségbe merülve hallgatja a körülötte ülő játékosok egy-egy szavát, amelyek segítenek neki kitalálni az álomképen látható tárgyat. Vagy épp megvezetik vele, a tündérek között ugyanis mumusok is ülnek, akik akkor kapnak pontot az aktívan alvó játékos köre végén, ha az több kártyát hibázott el, mint amennyit kitalált.
Szellemvadászat együtt és egymás ellen
Vállt vállnak vetve kell a Mysterium-ban azon dolgozzatok, hogy megszabadítsátok a kastélyt a szellemétől – őt meg a kísértetjárás kötelezettségétől. A kísértetet egyikőtök fogja alakítani, és álomkártyákkal küld információt minden médiumnak, ki is a lehetséges gyilkos, hol történhetett a gyilkosság, és mivel tették megboldogulttá az elhunytat. Bár mindenki a saját aktáját gyűjtögeti, a fináléban egy közös szavazásban lebbenti fel a fátylat a szellem az elkövetőről – a játékot csak ezen szavazás eredményének köszönhetően nyerhetitek meg együtt.
Egészen más a helyzet a Túlvilági történetek-ben. Itt azon versenyeznek a nyomozók, ki rakja hamarabb össze a képet: ki az elhunyt, és hogyan, milyen körülmények között távozott az árnyékvilágba. Csakhogy minden feltett kérdésre mindenki hallja a választ. Vagy látja. A szellem ugyanis kommunikációs kártyák hatására kezd el pantomimezni, süvölteni, rajzolni, vagy tarot-kártyákból képet kirakni.
Játék a szavakkal – asszociáció másképpen
Ha jobban szeretitek az ügyesen összefűzött gondolatokat, érveléseket, arra is van megoldás: a Bűnjelek: Gyilkosság Hongkongban játékosai próbálják kideríteni, ki a nyomozók közül a gyilkos. Mindezt úgy, hogy az egyik játékos (a törvényszéki szakértő) utalásokat tesz a játékosok előtt lévő tárgykártyákra – amit aztán mindenki úgy értelmez, ahogy tud. Még akár maga a gyilkos is tarthat vádbeszédet, valamelyik ártatlan kollégájára.
Különleges gondolkodást igényel a Hullámhossz – ebben ugyanis úgy kell az aktív játékosnak rávezetnie a csapatát, a véletlenszerűen megállított tárcsa melyik tartományban áll a két véglet között, hogy a húzott kártyán szereplő ellentétpárt használja fel hozzá. Vajon mit mondanál arra, ha a lassú és a gyors között nem félúton, attól inkább a gyors felé hajlik a mutató? Szélsebesnek mégsem mondható… de a lassúnál mindenképpen több…
És akkor ne feledkezzünk el a Fedőnevek játékcsaládról! Az első változata 2016-ban Év játéka díjas volt, de a többi is hasonló élvezetes játékélményt nyújt – még ha nem is szavakkal, hanem képekkel kell játszanotok.
Könnyed adok-kapok – fizikailag, vagy csak övön alul
Sokan vannak vele úgy, hogy a játék addig nem játék, amíg nem lehet a másikkal gonoszkodni, hehe. A versenyfutás nem elég – nyírjuk ki! Na persze képletesen: akár egy vadnyugati lövöldözés keretében – ahogy azt a Bang! családtól már megszokhattuk – vagy egy hajótörés túlélőiként, mint a Hellapagos-ban, amikor nem elég az enni- vagy innivaló. Vagy a hely a tutajon…
A Munchkin-ban hasonló a helyzet: ugyan együtt kalandozunk egy fantasy-világban, egy kazamata ajtajait rúgjuk be, kincseket próbálunk felmarkolni – akár a másiktól is. Vagy ha a másik összeakaszkodik egy szörnnyel, még fel is paprikázhatjuk a szörnyeteget, hogy nagyobb esélye legyen legyőzni a vetélytársunkat – és ekkor angyali mosollyal felajánlhatjuk a segítségünket. Persze nem ingyér’. Vagy… várjunk csak! Egyszerűbb, ha hagyjuk, hogy a szörny maga alá gyűrje őt – mennyivel egyszerűbb ez, mintha nekünk kéne megölni, nem?
De nem muszáj a másikat kinyírni… elég, ha kezébe adjuk a fegyvert, aminek a segítségével végezhet magával. Mint a Robbanó cicák-ban, abban a kártyajátékban, ahol mást se csinálunk, mint lapokat lopkodunk a másiktól, és megpróbáljuk átpasszolni a körzáró laphúzást a következő játékosra. Mert a húzópakliban bizony életveszélyes lapok, azaz macskák bújnak meg – elég felhúzni őket, és viszlát!
De nincs is annál egyenesebb, mint intrikák és praktikák helyett egyszerűen odavágni valamit a másik fejéhez. Mondjuk egy burritót. Belátom, nem egy őshonos megoldás, de ha szeretitek az extrém partijátékokat, akkor a Burritóhajító nektek való. Semmi nagy gondolkodás, csak felkapni egy lapot a húzópaklidról, eldönteni, megtartsad-e, hogy az öt kézben lévő lapodból nagyobb eséllyel rakj ki egy tercet – majd a fölös lapot a szomszédod húzópaklijára rakni. És ha az a laphármas egy párbaj, vagy csata, esetleg háború… akkor gyorsan repülj rá az egyik pihe-puha burritóra, és célozd meg valamelyik játékostársad!
Nem elég célozni – érvelni is kell a Villamosdilemmában! Méghozzá a fékevesztett villamosvezetőt kell meggyőzni, hogy az elágazásnál ne a ti sínpárotokat válassza. Persze előtte azért megtettétek a magatokét: a másik sínpár angyal-kártyája mellé tettetek egy ördög-kártyát is (hogy ne legyen a kép annyira kedvező), sőt, egy módosító-kártyával még az angyal-kártyát is megpróbáltátok befeketíteni – de a villamosvezetőnek azért nem lesz olyan könnyű dönteni. Ti is meglátjátok majd, mert a vezető szerepe körbe fog vándorolni az asztal körül…
És végül, de nem utolsó sorban, kicsit visszatérve a cikk kezdetére: a legmókásabb partijátékokat nem kell sokáig magyarázni. Ilyen a Jógi is: húzz fel egy kártyát, és hajtsd végre az utasítását. Ja, és tartsd az előző kör utasítását is. Meg az azelőttiét is. Vagyis az előző kártya érintse a jobb szemed, miközben a bal hüvelykujjad mutasson felfelé, és a jobb könyököd legyen magasabban, mint csuklód. Megvagy? Jó, akkor húzhatod a következő kártyát…
Partijátékokkal a végtelenbe… de egyelőre elég az Újév is
Verdikt? Még ha nem is akarunk órahosszat egy stratégiai játék felett görnyedni, akkor is elég nagy a választék. Szemelgethetünk a játékok közül gondolkodósabbat vagy sirvavihogósat, egymással versengőset vagy egymást aprítósat. Vagy bedobhatunk ilyet is, olyat is – van elég sokféle játék ahhoz, hogy mindenki a saját társaságának, családjának való receptet összeállíthassa.
Jó játékot – boldog új évet!
Tíbaláj
