A különbség, hogy ezt a süteményt kvázi hónapokon keresztül fogjuk enni újra és újra (vagy… inkább ebből a dobozból hónapokig veszünk ki még és még – sőt, jobb esetben évekig), ráadásul ezek a „sütemények” kicsit felette vannak árban egy cukrászdai Dobos-szeletnek.
Ennek örömére, mint jó előkóstoló, jelentkezem, hogy néhány szempont figyelembe vételével csökkentsük az indokolatlan gyomorrontás kockázatát.
Kabáthoz gombot: a társaság
A megfelelő társasjátékot nagyban meghatározza a vevő ízlése, stílusa, de a társaság is, amellyel játszik, hiszen a közös élménynek ők is éppúgy fontos elemei, és az sem mellékes, hogy ahhoz, hogy a játék ne csak a polcon álljon, kell, hogy legyen kivel játszani.
Társasjátékról lévén szó, még ha magunknak vagy egy ismerősünknek vásárolunk is társasjátékot, akkor is kisebb-nagyobb mértékben egy társaságnak vesszük. A legtöbb szempontot ennek tükrében kell majd megvizsgálni, de ha nem ismerjük az ajándékozott társaságát, akkor sem kell kétségbe esnünk, mindig van biztonságos választás (de erről majd inkább később).
A választást első körben sok olyan információ segíti, amit a dobozról is leolvashatunk: ilyen a játékosszám, a játékidő, az életkor (igen, itt bizony titkos információk vannak elrejtve, még akkor is, ha felnőtteknek vásárolunk), valamint az a sok minden, amiről a borító árulkodik.
A majdnem egyértelmű szűkítés: játékosszám
Avatatlan szemnek már-már jelentéktelen apróságnak tűnhet, mégis ez gyakran lehet szűk keresztmetszet. Egy buliba például nem érdemes 3-4 fős társast vinni, de három fővel sincs sok értelme olyat játszani, amit egy fél szobányi emberre terveztek. 5 fős társaságnak 4 fős játék értelemszerűen nem jó, és így tovább. Szóval mindenekelőtt a társaság méretét érdemes figyelembe vennünk. Ha jellemzően 3-4-en ülnek össze, érdemes maximum 4 fővel játszható játékot venni (annál is inkább, mert ezek a játékok jellemzően nem egy parti felvezetéséről szólnak, így sokszor inkább a játékhoz ül össze a nép, ha 5-en jönnének össze, az nem emiatt a játék miatt lesz).
Van, aki csak kettesben tud társasozni, akár csak az esetek többségében – nincs mese, nekik olyan játék kell, ami 2 fővel is kifejezetten jó. Két főre érdemes kifejezetten 2 fős játékot venni, 2–4, 2–5 fős játékról kérdezzük meg az eladót, mennyire nyújt maximális élményt 2 fővel. No nem azért, mert rosszul vannak ezek a játékok megtervezve, hanem egyszerűen azért, mert a játékosszám sokszor megváltoztatja a játékélmény, kisebb-nagyobb mértékben a játékmenetet is (sok játékban külön előkészítési és lejátszási szabály van 2 fős játék esetére, ami a plusz egy dobástól a virtuális játékos bevezetésig terjedhet – azért nem kell megijedni, nem szoktak ezek bonyolultak lenni). Az érdekesség inkább az, hogy ezen változások miatt egy picit más játékkal játszunk ketten, mint négyen, még akkor is, ha azt ugyanabból a dobozból vettük ki, és bizony van olyan játék, ami jobb élmény többen.
Ha lehet, kérdezzünk meg egy eladót, vagy induljunk ki abból, hogy minél nagyobb a maximális játékosszám, annál kevésbé 2 emberre van kitalálva a játék.
A rejtett információk: az életkor és az időtartam
Első ránézésre a dobozon feltüntetett alsó korhatár nem segít sokat, ha felnőttnek akarunk vásárolni, hiszen ez jellemzően nem szokott 12 fölé menni. Nagyon ritkán 14, ha valami nyugalom megzavarására alkalmas „felnőtt tartalom” van benne, akkor 18. Ezeket leszámítva egyébként egyszerűen azért 12, mert egy jó képességű 12 éves gyerek már végig tud ülni/játszani komoly, összetett felnőtt játékokat. Viszont a kevésbé komoly, kevésbé összetett játékokat, de amiket azért a felnőttek is élveznek, már 8, sőt már 6 éves gyerekek is játszhat, gondoljunk itt pl. a Dobbléra vagy akár a Panic labre vagy a Ticket to Ride Európára.
Tehát az életkor egy játék könnyedségét is meg tudja határozni, ez persze azt az apró zavaró tényezőt is életre hívja, miszerint van olyan felnőtt játék, ami 6 éves kortól ajánlott (kicsit elrugaszkodott példa, de ilyen a foci vagy a kosárlabda is).
A játékidőből megint csak a nehézségre fogunk tudni következtetni. Egy 15–30 perces játék nemigen fog különösebben komplex szabályrendszerrel rendelkezni, míg egy 2-3 órás modern játék szükségszerűen összetett. Ha a társaság képes kifejezetten a társasjátékozás élményéért leülni az asztal köré, és pihenésképpen is túráztatni az agyukat huzamosabb időn keresztül (egyébként nincs is annál jobb), akkor érdemes lehet egy hosszabb játékidővel megáldott darabot fontolóra venni. Ha viszont inkább az a tapasztalat, hogy a túl hosszú szabálymagyarázat (mert bizony az összetett, nagy stratégiai játékoknál a ¾ órás szabályismertető sem ritkaság) is kifog a csapaton, akkor jobb mindenképpen az egyszerűbb, rövidebb játékok irányába elindulni. Csak hát sokszor egy-egy komoly játék szép nagy dobozának a borítója annyira magával ragadó...
A legszembetűnőbb információ a dobozon: a téma
Hogy mennyire fontos a téma, az játékosfüggő, de az esetek döntő többségében azért eléggé fontos. Itt megint kérdés, hogy magunknak vagy ismerősnek vásárolunk-e. Akárhogy is, a társaság ízlését is érdemes figyelembe venni. Persze csak kisebb mértékben, mint amikor nehézség alapján szelektálunk. Inkább arról van szó, hogy ha erősebb témát választunk, azzal kapcsolatban ne legyen komoly ellenérzés. Persze azért ritka az ilyen. Emellett pedig, ha a megajándékozotthoz elég közel áll, akkor jó eséllyel lesz hozzá társaság is.
A téma egyébként szintén sejtet egy nehézségi szintet, még ha vannak is olyan kivételek, mint például a Dobble Star Wars vagy a Sztorikocka Batman. A nagy dobozos sci-fi, fantasy, horror játékok jellemzően nem belépő szintűek.
Ha a téma elég közel áll a játékoshoz, akkor sokkal nagyobb biztonsággal lehet meredek, egészen összetett játékokba fejest ugrani.
Sokan eleve téma alapján választanak maguknak játékot, van, akit csak a játék mechanikája érdekel, a téma kicsit sem, és persze van, akinél ez vegyes/változó. Tapasztalataim szerint a második jóval ritkább a másik kettőnél.
Amivel vigyázni kell: a játék nyelve
Szűk keresztmetszet szokott ez is lenni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha nem vagyunk egész mélyen meggyőződve a csapat megfelelő angoltudásáról, ne vegyünk idegen nyelvű (90%-ban ez angolt jelent) játékot. Ez alól kivételt képeznek a nyelvfüggetlen játékok, amelyekhez magyar nyelvű szabály van csatolva vagy letölthető valahonnan. Ennek ellenére általában érdemes magyar nyelvű játékot venni. Hogy miért?
1. Mára modern társasjátékok kellemesen széles választéka érhető el magyarul, könnyedén találhat köztük bárki a fogára (asztalára) valót.
2. A legtöbb társaságban működni fog, nem kell az alapján szűkíteni a csapatot, hogy ki beszéli az adott nyelvet, illetve ki eléggé.
3. Nem minden társasjáték jó. Éves szinten egy-kétezer társasjáték jelenik meg angolul. Hazánkban, bár évről évre egyre több, jellemzően csak 10-20, nyilván – a kiadók jól felfogott üzleti érdekében – a legsikeresebbjéből válogatva. Vagyis a kiadók előválogatnak.
4. Ha az ember mélyebbre merül ebben a hobbiban, úgyis kialakul majd az ízlése, beleértve minden ínyencséget és különleges igényt, amiért érdemes akár külföldön nézelődni, és ami egy kezdő számára még távoli dolog. De ez talán minden hobbival ígyvan.
A játék magja: játéktípus, mechanika
Ha az egyik első játékod kiválasztásáról beszélünk, akkor nem érdemes a mechanikába mélyebben belemenni. Beszéljünk csak a főbb kategóriákról, úgymint:
– bevezető vagy családi játékok
– kommunikációs és ügyességi partijátékok
– gyerekjátékok (a kakukktojás)
Kezdjük is rögtön a gyerekeknek szóló társasjátékokkal: bizony, itt arról van szó, hogy a társasjátékok, ugyanúgy, ahogy például a filmek, könyvek, színdarabok, nem elsősorban gyerekeknek szólnak, de van köztük olyan, amivel gyerekek is tudnak játszani, sőt, van, ami kifejezetten nekik készült. 6 éves kor felett már bőven találunk olyan játékokat, amiket a gyerekek már képesek játszani, de a felnőttek is élveznek. Épp ezért ezeket más kategóriákba soroljuk. A gyerekjátékok kifejezetten kisgyerekeknek szólnak, többnyire 6 éves kor alattiaknak, és igen széles belőlük a választék. Ez a kisokos azonban sokkal inkább a következő kategóriákkal foglalkozik:
A partijátékok – ahogy erre a nevük is utal, sok résztvevős összeröffenésekre vannak kitalálva, némelyik 8-12 játékossal is játszható. Rövid játékidő és végtelenül egyszerű szabályok jellemzik ezeket. Akkor érdemes közülük válogatni, ha a játék főleg házibulik bemelegítés szakaszában vagy ehhez hasonló összejöveteleken kerülne elő, minimum 4, de sokkal inkább 6+ fős társaságban.
Hogy kommunikációs, asszociációs játékok fekszenek-e inkább, úgy, mint a Dixit, a Fedőnevek vagy a Concept, vagy inkább a gyorsasági/ügyességi játékok, mint a Dobble vagy a Jungle Speed, azt az ember általában meg tudja mondani a csapatáról.
A belépő/családi játékok már komolyabbak ezeknél, és jellemzően legfeljebb 4-5 fővel játszhatók. A játékszabályok már nem férnek bele két mondatba, de jól magyarázhatók, érthetők, könnyen tanulhatók. Ezeknek a játékideje 1-1,5 óránál nemigen nyúlik tovább, de vannak köztük olyanok, amelyek ¾ óra alatt is lejátszhatók. Ahogy azt fentebb már kifejtettem, a tényleges játékidő azért sok mindentől függ, mindenesetre a családi játékokon ¾-1 órás játékidőt szoktak feltüntetni.
Azért nevezzük ezeket családi játékoknak, mert sokat közülük ragyogóan lehet kiskamaszokkal (10, esetenként 8 évnél idősebbekkel) játszani, ugyanakkor felnőttek számára is bőven nyújtanak kihívást és játékélményt – ergo az egész családnak szól, nem pedig az van, hogy a felnőttek csak a gyerekek kedvéért csinálják, a gyerekek meg azért, mert a felnőttek szerint kell.
Bevezető stratégiai játékoknak pedig azért hívjuk őket, mert a stratégiai játékokhoz illő mélységekkel rendelkeznek, tehát valahogy a stratégiai játékok kategóriájába lehetne őket sorolni, csak ezeknél azért vannak sokkal hosszabbak, összetettebbek.
Ezek a játékok azoknak szólnak, akik szeretik a gondolkodtató játékokat, és rá mernek szánni akár egy (bő) órát egy partitársasra. Megéri, naná, hogy megéri, és egyébként is elrepül az az óra, mivel ezeknek a játékoknak nagyon jó a „flow-juk”, vagyis az ember olyan kihívásokba ütközik bennük, amelyek nem frusztrálttá teszik, hanem folyamatos sikerélménnyel ajándékozzák meg.
Családi vagy bevezető játék például a Kakaó, a Ticket to Ride Európa vagy a Takenoko.
A stratégiai játékok alapvetően nem akalmasak „kezdő” társasjátékosoknak. A legtöbben azt vallják ugyanis, hogy sok ilyen játék azösszetettségével, nehézségével, túl hosszú játékidejével elijeszti a kezdőket, és inkább frusztrálttá teszi, minthogy sikerélménnyel ajándékozná meg. Szóval érdemesebb egy-két könnyedebb darabbal kezdeni (ez lehet bevezető, nem szükségszerűen partijáték). Itt jegyezném meg, hogy könnyed játékokat azért ízig-vérig gémerek is szoktak játszani.
Persze a fokozatosság elve azért felrúgható szabály, ahogy fentebb is írtam, sokszor bele lehet csapni a lecsóba, ha az emberhez a téma nagyon közel áll, láttam is ilyen példákat (meg én is így kezdtem). Szóval ha valaki nagy Star Wars-rajongó, hát simán jöhet a Sorsok és az X-Wing.
És persze ott vannak még az absztrakt játékok. Azért absztraktok, mert nincsenek tematizálva, tehát golyók, kockák, bábuk vannak benne, nem kalózok, katonák vagy gyárépületek. A legtöbb ilyen játék rövid, de gondolkodtató, és jellemzően egy vagy két játékosra van fejlesztve. Vannak, akiknek kifejezetten ezek jönnek be, illetve azoknak, akiknek valamiféle ellenérzésük van a tematizált játékokkal szemben (gyerekes, komolytalan), szóval csak a sakk a felnőtt játék meg a dáma – nekik érdemes ezeket megmutatni.
Szemtől szemben, vagy vállt vállnak vetve?
Na igen, ez is legalább annyira kulcskérdés, mint az összetettség, mert a játékélmény múlhat rajta: kooperatív vagy kompetitív, konfrontatív játékot válasszunk. Nem kell megijedni, nem váltunk át hirtelen latinra, de ezt a három k-s kifejezést érdemes megjegyezni.
A kompetitív vagy versengő játékstílus a legkézenfekvőbb. A régi társasjátékok mind ilyenek voltak. Egyikünk nyer, a többiek nem (maximum másodikok, harmadikak lesznek). A társasjátékok jelentős része ilyen, más részük kooperatív, vagyis együttműködő játék. De mielőtt rátérnénk az utóbbira, fontos leszögeznünk, hogy egy versengő játék nem lesz szükségszerűen konfrontatív, vagyis nem lesznek feltétlenül direkt ütközések a játékosok között. Az ilyen játékok egy része bár pontgyűjtögetős, vagy nincs benne túl sok interakció a játékosok között, vagy ha van, az sem sérti nagyban a többi játékos dolgait.
Vannak viszont olyan játékok, ahol a játékosok kifejezetten támadják egymást, tehát szemtől szemben állnak, direkt veszteségeket okozva a másiknak, kibabrálva vele, ilyen például a Munchkin, de lássunk tisztán: ilyen a sakk is (az ellenfél tisztjeit gyilkolászom, és próbálom ellehetetleníteni a királyát), csak az egy absztrakt játék, kevéssé tematizált, nem úgy, mint például a Cash ’n Guns, amiben fegyveres rásegítéssel próbáljuk a „társainkat” lebeszélni a szajréból való mazsolázgatásról.
A kooperációs társasjátékokban egy egészen újszerű dolog jelenik meg. Oké, ami azt illeti, léteznek már jó 20-30 éve, de sokan még ma is rácsodálkoznak, hogyhogy nem egymás ellen, hát akkor ezt meg hogy lehet játszani? A játék ellen. A játékosok csapatot alkotnak, és együtt néznek szembe valami nehézséggel, például a világ megmentésével pusztító vírusokkal (Pandemic) vagy vénséges szörnyekkel (Rettegés Arkhamban) szemben.
Hogy milyen játékot érdemes választani? Egy olyan csapatnak, akik szeretik „szívatni” egymást, és ahol az ilyesmiből nincs sértődés, ott egyértelműen ilyen játékot kell venni. Nemhogy konfrontatívat, kifejezetten szívatósat. A koop játékok nagyon jó csapatépítők, és különleges élményt tudnak adni, széles rajongótáborral rendelkeznek, bár ha olyan csapat játssza, ahol van domináns játékos, aki mindig mindenkinek megmondja, hogy mit csináljon, és senkit sem hagy érvényesülni (alphaplayer, alfázás), az elveszi az élményt a csapattól. A fej-fej mellett típusú játékokban a hangsúly nem az interakción van, hanem az építkezésen, a játékban rejlő kihíváson magán, és a megmérettetés itt leginkább arról szól, hogy ki tud ügyesebben, jobban tervezni, építkezni – a közös/közösségi élmény ettől még megmarad, és tapasztalatból – nem kevésbé meggyőződésből – mondom, az ilyen játékok is legalább annyira élvezetesek tudnak lenni, mint egy direktebb vagy egy kooperatív.
A jó választás mindig az, amelyik a társasághoz illik.
Woland
