Történhet ez így a társasjátékokkal is. Hiszen mekkora lelkesedéssel játszottuk a Kígyók és létrákat, a Ki nevet a végén?-t vagy a Vitorlázz velünk!-et?
Persze a csökkent lelkesedés nem csak annak tudható be, hogy a játékot milliószor játszottuk annak idején, és közben felnőttünk. A másik fontos faktor, hogy a társasjátékos világ hihetetlen mértékben bővült, és évente sok száz új játék jelenik meg. És persze az új játékok mind úgy születnek, hogy a korábbiaknál izgalmasabbak, élvezetesebbek legyenek.
Az élvezet persze kétélű dolog… Lehet, hogy ha a gyerekeink először látnak olyan játékot, amit a felnőttek is élveznek (ha másért nem, a nosztalgikus örömöt sugárzó szemeink miatt), nekik is tetszeni fog. Hiszen számukra a szülővel töltött idő teszi felejthetetlenné az élményt. De mi van, ha a régi emlékeinket megcsalja az újrajátszott játék? Mit tegyünk tehát, hogy a régi, lelkes élményekhez hasonlót kapjunk újra? Elsősorban tájékozódjunk, másodsorban ne féljünk kipróbálni az újakat!
Meghalt a király – éljen a király?
Nyilván a snapszer és a makaó, a kártyajátékok klasszikusai nem pótolhatóak, de biztos találunk új kártyajátékokat hasonló játékmechanizmussal. És a sakkot sem szeretné senki trónfosztani, de a mostani szülők közül sokan nem találnak semmi szórakoztatót a Ki nevet a végén? „dobok és reménykedek” élményében. De ha szeretjük a családon belüli küzdelmet ilyen játékokban kiélni, akkor akár a Wazabi, akár a BANG! tökéletes megoldás!
A Wazabi könnyed partijáték, amelyben ügyesen kell gazdálkodnunk kártyáinkkal, hogy megszabaduljunk kockáinktól. De minél kevesebb kockánk van, annál gyengébb kártyákat tudunk kijátszani – ráadásul a többiek előszeretettel ajándékoznak meg kockákkal, ha látják, hogy közel állunk a győzelemhez…
A BANG! pedig egy vérpezsdítő vadnyugati lövöldözés története, amelyben csak azt tudjuk, ki a seriff – a többit az eldördülő lövésekből kell kikövetkeztessük. A kiszemelt célpontunk esélyes, hogy túl messze van, és töltény sincs mindig elég, ezért felszereléskártyáinkat kell ügyesen beosszuk.
Megvan még a lóversenyjáték? Kockadobálós versenyfutás, amelyben a szerencsén kívül még az akadályokat is le kell gyűrni. A Szellemlépcsőben is a kocka mondja meg, hányat léphetünk, de egy csavarral: a szellemek varázslatának köszönhetően észben kell tartsuk, melyik a saját bábunk, mert egy idő után mindenkit klasszikus fehér lepel fog borítani – és nem az győz, aki elsőnek ér fel a lépcső tetejére, hanem akinek a bábuját vitte oda fel…
Ha maradunk a fiatalabb korosztálynál, a dobok-lépek ideális fűszerezésére kiváló példa a Gigi Gnomo: itt a kockák nem csak azt mutathatják, hányat lépünk (és ha jó helyre lépünk, megkereshetünk egy kincset valamelyik fa gyökerei között), de olyan eredménye is lehet, hogy a bábuk talpa alatt megmozdul a föld… és egy üregbe pottyannak, a játékosokat pedig egy bűbáj ejti foglyul (ami miatt körbe kell ugrálják az asztalt vagy az orrukat befogva kell tovább játsszanak) – hacsak nem adnak vissza egy kincset.
Képpár-kereső-sokk
Tegye fel a kezét, aki nem játszott párkeresős memóriát gyerekkorában! (Szerintem nem lesz a kezekből erdő.) Mindenkinek megvolt a kedvenc meséje, története, világa, amiből kapott egy ilyen játékot. Most gyermekeink is szívesen játszanak ilyennel? Nosza: lapkák a földre, szépen sorokban és oszlopokban, és hajrá!
A Crocofant jópofát teker ezen az élményen: a farsangra készülő afrikai állatok egymás bőrét próbálgatják fel, így ha felfordítunk egy lapot, nem csak azt kell megjegyezzük, a hat közül melyik volt az, hanem azt is, a hat bőrből melyikbe bújt! A két kockát (bőr vagy állat) ugyanis felváltva használjuk!
Vagy ne lapkákat fordítgassunk, hanem pingvineket emelgessünk! A Pengoloo-ban a kockák mondják meg, milyen színű tojást keressünk, csak meg kell emeljük a pingvinfigurákat, hogy megmutathassuk a többieknek: emlékszünk, hol van a piros és a zöld!
És a sort folytathatnánk a viharos, gyorsasági, kalózos El Capitannal vagy a láthatatlan falakkal kialakított Az elvarázsolt labirintussal!
Állati jók – most és akkor
Annak idején, amikor a természettudományi filmek még nem voltak sűrűn a tévében, az Élve fogd el!-ből ismertünk meg sok állatot, és hogy mennyire gyakoriak. A Specificben nem az okos útvonaltervezés a lényeg, de a benne lévő fajokat jól kell ismerni, mert miután a 3 kocka megmutatta, hány lába van, mit eszik és hol él a keresett állatfaj, gyorsan le kell csapjunk rá!
A Zoolorettóban (és kisebbeknek való verziójában, a Juniorban) már nem fontos, mennyire ismerjük az állatokat, viszont ügyesen kell taktikázzunk, melyik teherautóra rakjuk az újonnan befogott állatot – ha jól számoltuk ki a konkurens állatigazgató gondolkodását, nekünk marad az az oroszlán vagy zebra, amivel betölthetünk egy újabb kifutót, és ezzel pénzhez jutva megszabadulhatunk egy fölösleges sokadik fajtól…
Útvonalkeresés- és építés
Megvan még a Csonti? Amikor két kutyus kell útvonalat kiépítsen a tábla közepén lévő tányérig, hogy megkapja a jutalomcsontot. A Kincsre fel!-ben ugyanúgy középre kell jutni, de nincs sok időnk a lapkákat sokat forgatni, mert az kapja a térkép- (vagy feladat-)lapkát, aki az 5 kártyából a leggyorsabban rakja ki az útvonalat – és még a kincses ládára is elsőként csap le!
Az Észvesztő útvesztőben nem a középpont a cél, hanem hogy minél összetettebb labirintust építsünk a mágneses talpú polifoamfalakból, vagy ha nem is összetettet, az ellenfél labirintusánál nehezebbet – a játékot ugyanis az nyeri, aki az ellenfél labirintusán gyorsabban gurítja végig a golyót.
A világ nem elég – családi kalandok
Az egyszerűbb logikai és memóriajátékok után most lássuk az egészestés utazásokat. Mert hát lássuk be: egy Gazdálkodj okosan!-t vagy egy Monopolyt végigülni sosem volt két perc. Ezzel szemben egy Álomházat lejátszani fél óra, és egy körben a döntésünk nem csak abból áll, veszünk-e vagy sem, hanem hogy mit veszünk el a tábláról, amit aztán okosan tudok beleilleszteni készülő családi házamba.
És ha nem tudunk elszakadni a telekvásárlástól és az építkezéstől, van egy mesés tippünk: a Hotelben bungalókat építhetünk az őserdőben vagy jégpalotákat a sarkkörön túl, esetleg felhőkarcolókat egy nagyvárosban, hogy minél több pénzt tudjunk begyűjteni úti, azaz versenytársainktól, akiknek a repülője épp a mi szállodánk előtt landol. A játék táblája és 3 dimenziós elemei színessé teszik a játékot.
A Rizikó érdemei feledhetetlenek, de ha nem szeretjük a befolyásolhatatlan szerencsefaktort, válasszuk a Small Worldöt vagy A világ történetét. Ahogy a 60 éves elődben is területeket foglalunk el seregekkel, úgy ebben a kettőben is. De a Small Worldben mesebeli népekkel, amelynek a tulajdonságait kell ügyesen kombinálni, ráadásul rétestésztaként szétnyúló népünket okosan időben „el kell engedjük”, azaz hanyatlásba kell fordítsuk, hogy egy új nép élén tudjunk újabb területeket szerezni.
A világ története sokkal közelebb áll a Rizikóhoz: itt is egy világtérképen kalandozunk, de nem időtlen időkig: minden általunk választott nemzet a történelemkönyvekben található korban fog előkerülni, ráadásul a kronológiák szerinti sorrendben és helyen. Ügyesen kell hát válasszunk, hogy megvédhessük előző korszakbeli területeinket, vagy vissza tudjuk szorítani az erősebb birodalmakat. A játék jól ki van egyensúlyozva: az választhat először magának új királyságot, aki épp a legrosszabbul áll…
Tibaláj
