Persze a partijátékok között is van rövidebb és hosszabb, egyszerűbb és összetettebb, kommunikációs vagy gyorsasági, asszociációs vagy blöffölős – egy végtelenül színes paletta! De mindannyiuk lényege az, hogy odafigyeljünk egymásra, nagyokat nevessünk és jól szórakozzunk. A könnyű szabályok és a rugalmas játékosszám miatt sok játék nagyobb társaságokban is jól működik, legyen szó egyéni, csapatokra osztott vagy teljesen kooperatív társasjátékról.
A leggyakrabban – és a legkönnyebben – a gyorsasági játékok kerülnek elő. Hogy miért? Mert bármennyire izgalmasak, és bármilyen trükkösen mozgatják meg az agyunkat, a szabályukat pár mondattal el lehet magyarázni – és már indulhat is a játék! Ráadásul pár perc játékidő után már következhet is a visszavágó… Ennek a kategóriának a legjelesebb képviselője a Dobble, A kis sárga doboz sárga kártyáin ügyesen „bújnak el” azok a rajzok, amelyek bármelyik kettő lapot elővéve mindkettőn láthatóak. Csak mondd ki, és máris tiéd a kártyák! Vagy a pontjelző piros korong, ha elsőként fedezed fel, hogy a Panic Lab amőbája hova tűnt, miután színét, formáját vagy mintázatát megváltoztatták a laboratórium vegyszerei…A Cortex-családban viszont nem elég észrevenned, a jó megoldást, elsőként is kell lecsapj a kártyára, hogy azt megmondhasd. Ráadásul mindezt nyolcféle feladvány között ugrálva (köztük a felületkezelt tapogatós kártyákkal). Egészen más a helyzet a Skicc – Mi az ábra? négy fordulójában: képes vagy-e fel- (és nem félre-)ismerhetően megrajzolni a rád rótt feladványt, ráadásul amilyen gyorsan csak lehet, hogy aztán szavazhass a többi játékos időközben elkészült rajzára?
És ezzel át is léptük egy teljesen más körbe: a kommunikációs játékok világába! Ezekben a partijátékokban az a legfőbb, hogy figyelj a másikra, mit mond, hogyan mondja, és vajon miért mondhatja? A csoport legjelesebb képviselője a Dixit, (és nagyobb társaságoknak való verziója, a Dixit Odyssey) az asszociációs játékok koronázatlan királya, amelyben a soron lévő játékos, a mesemondó története alapján kell felismernünk a gyönyörű képkártyák között azt, amelyik alapján a mese született – amit az is nehezít, hogy vetélytársaink maguk is a kártyák közé kevernek egyet a történethez illő lapjaik közül… (A játék nem véletlenül nyerte meg 2010-ben az Év játéka díjat!) Egyszerűbbnek tűnik a feladat a Concept-ben, ahol színes ikonok (fiú-lány, növény/állat, lassú-gyors, színek, formák, stb.) bejelölésével kell elmagyarázzunk egy-egy szót, a választásunk szerinti nehézségi szintből. És bár ez a vizuális barkóba nagyobb társaságok számára született, de akár két fővel is egész estés programot jelenthet. Az Álmodj velem! viszont egyértelműen nagyobb társaságot igényel: minél több tündér és mumus súgdos az „alvó” fülébe utalásokat, annál színesebbé válik a játék – vajon rájön-e, mi is az a szó, és ki segít neki, ki próbálja félrevezetni? Mennyivel egyszerűbb a feladat az Igen?-ben és az Igen? és...-ben! Csak el kell döntsük, az éppen elhangzott kérdésre (megeszed-e a pizza szélét, kijössz-e egy unalmas mozifilmről) hányan válaszolnak „igen”-nel… Vajon elég jól ismered a játékostársaidat?
A kommunikációs játékokon belül külön ki kell emelni a csapatjátékokat, amelyekben legalább 2-2 fő játszik össze egymással ill. a másik csapat ellen. A könnyedebbek közé tartozik a Múzsa - sugallatok, amelyben egy játékos csak az ellenfelek által megadott módon utalhat a műalkotás-kártyák között rejtőző kiválasztott lapra. A Szócsapdák kazamatájának termeiben láthatatlan tabuszavak várnak ránk – amelyet ellenfeleink írtak fel, de nem mutatnak meg nekünk. Vajon sikerül-e csapattagjainknak úgy leírnunk a termet nyitó kulcsszót, hogy elkerüljük a szócsapdákat? A Fedőnevek 25 szava között nem csapdák vannak, de ügyesen kell irányítanunk a csapatunkat, mert ha az útmutatásunk alapján a másik csapat fedőneveire bök rá csapatunk, körünk véget ér, és a másik csapat jut szóhoz – és előnyhöz! És ha szívesebben játszanánk szavak helyett képekkel, az sem gond! A Kódfejtő háromszavas kódjait viszont az ellenfél is ugyanúgy ugrásra készen hallgatja, hiszen nem elég, ha a saját csapatunk vissza tudja olvasni szám formájában, az is baj, ha az ellenfél is képes erre… A Captain Sonar-ban is egymást kell elcsípni – azaz egymás pozícióját, hiszen a két tengeralattjáró legénységét alakító csapatoknak gőzük sincs, hol a másik, vagyis hova érdemes aknákat telepíteni, torpedót kilőni… ami ráadásul nem is olyan egyszerű, mert egy ilyen hadijárművet üzemeltetni egy jól kommunikáló csapatot igényel!
(Látszólagos) együttműködés és megtévesztés – a kommunikációs partijátékok egy különleges csoportjában meg kell egymást győzünk arról, ki a soraink közé bújt áruló vagy gyilkos. Többségük titkosszereplős csapatjáték, akár a klasszikussá érett Avalon, amelyben Artúr király udvarában kell megbeszéljünk, ki induljon a Szent Grál felkutatására indított utakra. Ha sikerül a csapatot megszavazni, de a küldetés nem sikertelen, elindulhat a beszélgetés, ki lehetett az áruló közülük – a megtévesztés és a metakommunikáció izgalmas játéka! Ugyanez a helyzet a Bűnjelek – Gyilkosság Hongkongban esetén, amikor azt kell rendőrségi nyomozókként megbeszéljük, kire mutathatnak a bizonyítékok, ki az közülünk, aki elkövethette a gyilkosságot? Kifejezetten nagy társaságoknak a Vérfarkasok Millers Hollow-ban, ahol a falu békés lakóit alakítva azt kell napközben megbeszéljük, ki lehet közöttünk a báránybőrbe bújt vérfarkas, aki éjjel megölte egy társunkat. A Hellapagos alaphelyzete még ennél is csavarosabb: hajótöröttekként segítenünk kell egymásnak, hogy elég enni- és innivaló jusson a csapatnak, de ki lesz az, aki nem kap, ha nincs elég?
De nem muszáj egymás ellen játszanunk, hiszen kooperatív partijátékok is rendelkezésünkre állnak! Lehet asszociációs, mint a Mysterium, amiben spiritiszták nyomozócsapataként kell a szellem útmutatását követni, vagy a 2019-es Év játéka díj nyertese, a Csak egy, ahol minden játékos csak egy szóval segíthet a soron lévő játékosnak kitalálni a feladványt. Kereshetünk kémeket és irányíthatjuk társunkat a 2016-os Év játéka együttműködős verziójában, a Fedőnevek négyszemközt-ben. Alkothatunk történeteket a Sztorikocka egyre bővülő készleteivel (Fantázia, Hősök, Kalandokkal), vagy irányíthatjuk együtt kalandorok legatyásodott csapatát – mindenféle kommunikáció nélkül! Hasonlóan érdekes helyzetben kell kártyáinkat számsorrendben letenni a The Mind-ban, és nehezebb testvérében, a The Mind extrém-ben.
Vagy próbára tehetjük pókerarcunkat és ravasz praktikáinkat is a blöffölős játékokkal. Akár undormány állatokat sózunk egymás nyakára, mint a Csótánypóker-ben, akár virágokat akarunk „szedni” egymás lapjai közül (vagy egymást rászedni a licitünkkel) a Skull – Koponyák játékában, akár egy fegyvert szegezünk egymásra, a zsákmányon osztozkodva a Cash ’n Guns-ban, meg kell őrizzük hidegvérünket, és közben azon kell morfondírozzunk, vajon a többiek rá akarnak-e minket szedni? Az Álarcosbál forgatagában még nehezebb hinni a többieknek – hiszen egy idő után azt sem tudjuk, mi magunk kinek a maszkját hordozzuk: Koldus, Király vagy Bíró szerepét öltöttük-e magunkra?
De kiélhetjük betegesen sötét oldalunkat is az extrém partijátékok választékával, ha például a Robbanó cicák vagy a Bears vs. Babies kártyáit vesszük a kezünkbe. De visszatérhetünk a kezdetekhez is: a legjobb partijátékok szabályát két mondatban el lehet mondani, és pár perc alatt nevetésre fakasztja a játékosokat – sőt, a nézőiket is, mint a Jógi és a Jógi Guru esetén!
