Mit építünk ma?
A (város)építés elég népszerű téma, ha az ember valami békés stratégiai játékra vágyik. Ennek dacára az a helyzet, hogy ilyen játék alig akad. Jó, persze ott volt a Suburbia, de az egyfelől nagyon gémer játék, kezdő játékosokat nem érdemes leültetni mellé, másfelől évek óta beszerezhetetlen. Aztán szerencsére jött a Quadropolist, ami részben betöltötte a helyén keletkezett űrt, részben pedig, és ez talán még ennél is fontosabb, kezdő-középhaladó társasozók számára is elérhetővé tette a városépítés gyönyörűségeit.
De mi van akkor, ha én valami színesebbet szeretnék építeni? Vagy csak egy könnyedebb játékra vágyom a Quadropolisnál? Esetleg egyszerűen szeretem a városépítős játékokat, és el is férne még legalább egy kellemes darab a polcomon? Akkor ideje megépíteni a környék legmenőbb vidámparkját!
Siker, pénz, csillogás, körhinta
Ha egy élménydús játék kedvéért picit leegyszerűsítjük a dolgot, arra jutunk, hogy egy vidámpark üzemeltetéséhez lényegében három dologra van szükség:
- dolgok, amikre felülhetünk (óriáskerék, dodgem, óriáscsúszda, stb.)
- alapvető szükségletek kielégítésére szolgáló állomások: étkezés, vásárlás (legyünk magunkkal őszinték: lassan tényleg egy kategória) meg „ahová még a király is egyedül”-járás
- pénz, amiből a fentieket megfinanszírozzuk
Ez lesz a játék három alappillére. Attrakció- és szolgáltatáslapkákat szerzünk, amiknek, ha megtaláljuk a közönségét, akkor a forduló végén sikerülhet elegendő pénzt összeszedni ahhoz, hogy a következő fordulóban újabb attrakciókat és szolgáltatásokat tudjunk majd vásárolni.
Kezdetben csak egy üres, zöld placc terül el előttünk, aztán előbb-utóbb megjelenik rajta az első ringlispíl, vagy hullámvasút, és noha az első forduló végére még alig egy szerény majális látszik körvonalazódni, ne legyen kétségünk afelől, hogy a játék végére egy tisztességes vidámpark pompázik majd a zöld üresség helyén.
Persze ez még kevés, hiszen mindenki más előtt is lesz egy nagy vidámpark. A játékot a legnépszerűbb tulajdonosa nyeri. Ez a legnépszerűbbség egyfelől abból adódik, hogy kinél lehet a legtöbb különböző játékra felülni, másfelől abból, hogy nemes egyszerűséggel minket látogatnak a legtöbben. Vagyis a cél az lesz, hogy minél több különböző játékot szerezzünk be.
Üres hassal hullámvasútra? Amatőr!
A sok különböző játékhoz persze pénz kell. A látogatók egy részének persze nem elég csak az óriáskerék, van, amelyik harapna is valamit, míg odafönn kering, közben egy másiknak meg, amint a lába földet ér, azonnal mosdóba kell menni. Tegyünk hát az egyik kedvéért egy büfét, a másik kedvéért egy mosdót az óriáskerék közelébe. Mindez azért fontos, mert a mi bevételünk az ő jegyáraikból tevődik össze. Vannak vendégek, akiket fel tudunk ültetni az óriás kerékre, vannak, akiket szellem vasútra csak úgy, vannak viszont, akik, mint a fenti példák is mutatják, extra igényekkel érkeznek a vidámparkba. Rájuk – és a belőlük származó jövedelemre – csak akkor számíthatunk, ha minden igényüket kielégítettük.
Nyilván azon sem lepődik meg senki, ha a kedves vendég, miután lőtt két szelfit a város fölött, vásárolna valamit, amiből emlékezhet, hogy erre járt. Ha ez így van, akkor ajándékbolt kell az óriáskerék mellé. Ha a rakéta-hintát is látogatják shoppingos kedvű vendégek, akkor amellé is kell. Itt jön be a játékba az útvonaltervezés: Az ajándékboltot az óriáskerék és a rakéta-hinta közé kell rakni. Persze a dolog azért nem ilyen egyszerű, ugyanis minden lapkán kanyarog egy út valamerre – ami jobb esetben el is ágazik – és a lapkákat úgy kéne lehelyezni, hogy ezek az utak csatlakozzanak.
Egyfelől azért, mert egy új lapkát csak úgy tudunk érvényesen lehelyezni, ha vezet az útjához út, másfelől mert így válik két egymás mellé rakott épület szomszédossá (ha közvetlenül köti össze őket az út), ami az evős/mosdózós/vásárlós feltételeknél fontos, harmadrészt pedig minden semmibe nyúló út után levonás jár a játék végén.
A lapkákat szerencsére szabadon forgathatjuk bármilyen irányba, ami kellemes mozgásteret ad a tervezéshez. Elsőre persze sokkoló fejjel lefelé látni a rakétaállomást, de ezt az ember talán egy körön át érzi csak. Aztán nagyon hirtelen elviszi a fókuszt, hogy legyen minden, méghozzá minden jó helyen legyen.
A népszerűségért bármit – még egy büfét a sarokba!
Miközben azon igyekezünk, hogy mindenféle, vagy legalább minél többféle attrakcióból épüljön egy a parkunkban, a látogatók folyamatosan, körről-körre érkeznek. Ez abból a szempontból szerencse, hogy ők hozzák a pénzt, abból a szempontból vegyes, hogy különböző elvárásokkal érkeznek. 4 színben jönnek vegyesen, öten-hatan egy buszon, és minden játékosnak el kell vennie egy-egy buszt a köre végén.
A vendégek igényeiről már korábban esett szó: ez élesben úgy néz ki, hogy az attrakció, mondjuk a dodgem mellett jelezve van, hogy milyen színű vendég megy oda (kék, zöld, sárga, rózsaszín), és hogy ezek közül melyiknek van igénye extra szolgáltatásra. A gond csak az, hogy aki nálam száll le a buszról, de semmire nem tud felülni, az a bejáratnál álldogál majd szomorúan. Vagyis abból, hogy kik jönnek a buszokon, egy kicsit előre tudunk számolni az adott körre – más megközelítésben nem elég azt figyelni, hogy milyen épület hiányzik, az is számítani fog, hogy kinek mi kell majd.
A játék egy röpke óra alatt véget ér. Ezalatt, ahogy ez egy valamire való építkezős játéktól elvárható, a játék elején kapott üres placc helyén felépül valami, amit mi építettünk – nyilván nem függetlenül a kedves vendégektől, de azért kedvünk szerint. Aki jól számolt, jól időzített, és ráérzett arra, hogy kinek mi kell – ide értve persze a játékostársait is –, az elég változatos parkot építhetett, sok-sok látogatóval az attrakcióknál, és minél kevesebbel a bejáratban. És viszi a pálmát. Aztán jöhet a visszavágó, vagy ha jó az idő, irány a Vidámpark - Nézzétek meg, van-e büfé/mosdó/ajándékbolt a kísértetkastély mellett.
Woland
